Index Vakbarát Hírportál

Mourinho: A PSG biztos nem, ManCity talán

2012. december 1., szombat 09:09

José Mourinhót inkább a Manchester City kispadja érdekli, mint a PSG-é. A The Sun szerint már tárgyaltak is a Real Madrid edzőjének ügynökével.

Az angol lap úgy tudja, a City-edző Roberto Mancini helyzete egyre bizonytalanabb a klubnál, miután a csapat egy körrel a vége előtt a csoport utolsó helyén zúgott ki a Bajnokok Ligájából. Az olasznak 2017-ig érvényes a szerződése, de a tulajdonosok meneszthetik a következő nyáron, ha sikerül szerződtetni Mourinhót.

Úgy tudják, hogy a City új sportigazgatója, Txiki Begiristain már találkozott is Portugáliában Mourinho ügynökével, Jorge Mendesszel. Állítólag a tréner sokkal inkább hajlana arra, hogy az angol klub edzője legyen, a PSG kispadja nem túl vonzó neki, pedig a francia csapatnál is szívesen látnák.

Mourinho korábban már kijelentette, hogy ki akarja tölteni 2016-ig érvényes szerződését a Real Madridnál, de azt is egyértelművé tette, hogy egyszer szeretne visszatérni Angliába, ahol nagyon élvezte az edzősködést. Korábban Alex Ferguson utódjakét a Manchester Uniteddel is hírbe hozták.

A portugál akár az év edzője is lehet az idén, a FIFA elismeréséért Pep Guardiolával és a spanyol válogatott edzőjével, Vicente Del Bosque-val van versenyben.

Rovatok