Index Vakbarát Hírportál

Olaszországba vinnék a leértékelt Balotellit

2012. december 18., kedd 23:36

Az olasz csatár klubjával hadakozik, a Milanban vagy az Interben is kiköthet.

Mario Balotelli nem fogadta el háromszáznegyvenezer fontos büntetését, amit a Manchester City rótt rá, szerdán a Premier League független bizottsága előtt igyekszik bizonyítani igazát.

A City vezetősége azért döntött úgy, hogy elveszi a csatár kétheti fizetését, mert sorozatos fegyelmetlenségeivel rossz színben tünteti fel a klubot. A csapat tavalyi ötvennégy meccséből tizenegyet eltiltások miatt hagyott ki, az idei szezonban már csak a negyedik számú csatár.

Az olasz a fellebbezéssel valószínűleg még inkább magára haragítja a tulajdonosokat, ezért a Mirror szerint a Milan és az Inter is mozgósított, hogy a januári átigazolási időszakban hazacsábítsák a válogatott játékost.

A lap szerint a Milan az esélyesebb, ha el tudják adni Patót és Robinhót januárban, akkor lenne elég pénzük, igaz, egyelőre ők is csak kölcsönvételben gondolkodnak. Az Inter érdeklődéséről korábban is lehetett hallani, szívesen látnák viszont korábbi támadójukat, akinek nemrég született gyereke is Olaszországban él.

A Manchester City által kért huszonnégymilliós árat viszont egyik olasz klub sem fizetné ki szívesen, de a balhék miatt lehet, hogy az angolok olcsóbban is megszabadulnának Balotellitől.

A játékos ügynöke nem kívánt nyilatkozni a meghallgatásról, mindössze annyit mondott, hogy Mario jól érzi magát Manchesterben.

Rovatok