Index Vakbarát Hírportál

A portugál győzelem záloga

2012. június 23., szombat 10:27

Jó-jó, Cristiano Ronaldo ezen az Eb-n lőtt már három gólt, de mit sem érne Portugália eddigi három győzelme, ha nem lépne pályára a portugál csodafegyver, a mindig száz százalékig szabályos Rolando. Tudjon meg mindent a hat perc alatt 1880 métert futó 14-es mezszámú hátvédről!

Paulo Bento, Portugália mestere idáig egyszer hibázott óriásit, rögtön a portugál válogatott első Eb-mérkőzésén: nem küldte pályára Rolandót. A bombabiztos hátvéd nélkül ugyanis az eddigi jelek szerint Portugália nem tud győzni.

Nem hiába jutottak el az elődöntőig a luzitánok: Rolando a győzelmet jelentő hármas sípszó elhangzásakor mindig a pályán volt. És szomorúan soha nem kellett lejönnie a pályáról.

A portugálok az első meccsüket a németek ellen játszották, Rolando végig a kispadon ült, kikaptak. A második meccsen a dánok ellen már nem jegelte őt tovább Bento. Nani helyére állt a 89. percben, a dánoknak esélyük sem volt, hogy újra egyenlítsenek. Jött a hollandok elleni meccs, Nani le, Rolando be a 87. percben, és pár pillanat múlva már örülhettek is a portugálok. Kell-e mondani, hogy mi volt a csehek ellen? 88. perc, beállt Rolando, perceken belül már meg is volt a továbbjutás.

Madár? Repülő? Nem, Rolando!

Rolando Jorge Pires da Fonsecat ugyanabban az évben született, mint Cristiano Ronaldo, csak fél évvel később. 1985. augusztus 31-én látta meg a napvilágot a Zöld-foki Köztársaságban, São Vicente kis szigetén.

Az S. C. Campomaiorensében kezdett, majd 18 évesen igazolt az első osztályú C. F. Os Belenenseshez, ahol 2004. augusztus 28-án debütált a C.S. Marítimo ellen. A hazai pályán 3–0-ra megnyert mérkőzést végigjátszotta, és még gólt is szerzett. Ezután a csapat egyik alapembere lett a hátvéd, a 2007–2008-as szezon mind a harminc mérkőzésén játszott, így a klub a bajnokság nyolcadik helyén végzett.

2008 áprilisában írta alá négy évre az F. C. Portóhoz, ahol Bruno Alvessel együtt ütőképes párost alkotott. 28 meccsen három gólt lőtt, ezzel a csapata megnyerte a bajnokságot és a kupát is.

Bár Rolando csak 14 évesen költözött Portugáliába és csupán 2006-ban lett portugál állampolgár, egyből utána csatlakozott is az U21-es válogatotthoz, aminek színeiben részt vett az U21-es foci-Eb-n. 2009. február 11-én csatlakozott a felnőtt válogatotthoz. A 2010-es vb-re is kijutott, de nem hagyta el a kispadot.

Rolando percenként átlagosan 313 métert tett meg a pályán. A valamivel még ismertebb Ronaldo csak 113-at. Rolando megintcsak átlagosan másfél percenként szolgálta ki passzal társait, miközben Ronaldo csak két és fél percenként adta tovább a labdát.

Amikor pályán volt, nem kapott gólt a csapata. Kell ennél jobb teljesítmény egy védőtől? Ráadásul tisztán játszik. Nemhogy sárgát nem kapott, mint Ronaldo hebehurgya módon a 92. percben, egy már megnyert meccsen a dánok ellen, még szabálytalanságot sem követett el eddig az Európa-bajnokságon. Rá biztosan számíthatnak majd, nem fenyegeti az eltiltás veszélye.

A portugálok számára nyilván rossz hír Hélder Postiga elvesztése, de kétségbe csak akkor kellene esniük, ha Rolandót nem tudná pályára küldeni Bento. Akkor akár ki se álljanak az elődöntőre.

Rovatok