Index Vakbarát Hírportál

A spanyolok mindenre jó előre felkészültek

2012. július 2., hétfő 09:33 | aznap frissítve

Nem rutintalan győztesként ünnepeltek a spanyolok, mint akik most látnak életükben először kupát. Minden szépen ki volt találva.

Az Eb-győzelem után a spanyol válogatott tagjai már pontosan tudták, mire kell figyelniük, hogyan jelenhetnek meg a médiában, mi teheti még emlékezetesebbé 3. Eb-győzelmüket. Nem beszélve arról, hogy két világverseny között a legtöbbjük klubjával is nyert valamilyen kupát.

Vegyük sorra: mindjárt a lefújást követő lepacsizás után a játékosok nagy része kiment a közönséghez, ahol a családtagjaik foglaltak helyet. Torres, Cazorla, Ramos, Alonsó, Reina a gyerekeket ölükbe, nyakukba vették, vagy kézenfogva a pályára kísérték.

Érdekes volt, hogy a gyerekekkel törődő apukák miatt a fél spanyol csapat inkább tűnt úgy, mint akit az Eb-győzelem annyira nem is érdekel, szűk körben örültek az aranynak.

Voltak, akik üzenettel készültek. Torres Antonio Puerta, a Sevilla válogatott, 2007-ben elhunyt középpályásának képével díszített pólót vett magára az átadáshoz. Fabregas szintén pólón emlékezett elhunyt társaikra. Antonio Puerta, Dani Jarque, Manuel Preciado, a Gijon edzőjének neve és Miki Roque, Betis rákban elhunyt játékosának neve volt olvasható a pólón.

A mérkőzés után Piqué nem feledkezett meg a relikviagyűjtésről sem, a csapat egy tagjával szétvágdosták a hálót, amely az Eb-döntőn csak spanyol góloktól rezgett.

Rovatok