Az ellenfélnek őrjítő, hogy nem tud támadást vezetni, labda nélkül pedig roppant nehéz vezetést szerezni, egyenlíteni. Ez a spanyolok játéka, a Tiki-taka. Az elmúlt három nagy tornán Spanyolország úgy nyert, hogy az egyenes kieséses szakasz tíz meccsén nem kapott gólt, vagyis duplán volt győzelemre ítélve, hiszen kapott gól nélkül a döntetlennél rosszabbat már nem játszhat. A labdabirtoklási fölény meghatározza, hogy a védőknek is könnyebb.

Unalmas vagy nem attraktív, megoszlanak a vélemények. A Süddeutsche Zeitungban egy nagyon szellemes karikatúra jelent meg. Del Bosque elaludt a tizedik percben, és csak a végső sípszóra ébredt fel, majd annyit bökött ki segítőjének: mennyire nyertünk?

A Bild szakírója levezette: nincsenek meg ehhez a német játékosok – Xavi, Iniesta, Silva, Busquets labdabiztonsága imponáló -, és ilyen stílusban még sohasem játszott a válogatott, még ha a mostani egyáltalán nem is németes.

Pláne, hogy előtte a stílust a Barcelona teremtette meg, amihez csak alkalmazkodni kellett a nemzeti csapatnál. (A letéteményes a lap szerint korántsem Guardiola volt, sokkal inkább Cruyff, aki a totális holland futball vezéralakja volt a hetvenes években.)

A spanyoloknál a kimutatások szerint átlagban nincs egy másodpercet a labda – a németeknél 1,6 másodperc volt átlagban -, így könnyű sebességet szerezni.

Európában nincs ehhez fogható csapat, ilyen stílusban esetleg Brazília vagy Argentína tudna játszani, de ott meg az utóbbi időszakban hiányzott egy koncepció, ami kitermelhette volna a hasonló játékosokat.

A spanyoloknál az is szembetűnő, hogy a döntő első félidejében a maga majdnem hat kilométerével Xavi futotta a legtöbbet. Szinte észrevehetetlenül, igaz, legtöbbször ő kapcsolta ki a játékból Pirlót, mert ott loholt a nyakán az átvételeknél, nem hagyott neki időt arra, hogy esetleg felgyorsítson, vagy egyáltalán a spanyol térfél felé forduljon. Emellett tökéletes ütemben indított, Jordi Alba a második gól előtt pontosabban nem kaphatta volna a labdát.

Az olaszok ugyanakkor a 3-5-2-es felállással az első meccsen megmutatták, hol lehet megsebezni a spanyolokat, a portugálok pedig a 4-3-3-as hadrenddel kerültek közel ahhoz, hogy egy góllal nyomást helyezzenek a jól passzoló, de előrefelé átmenetileg bizonytalan spanyolokra.