Az első fordulóban pályára lépő kezdőcsapatokon nem változtattak a szakvezetők, Slaven Bilic azonban az írek elleni 4-1-3-2-ről 4-4-2-re váltott. Vukojevic és Modric játszott mélyebben a középpályán, Perisic és Rakitic előrébb.

Pirlo kikapcsolása volt a horvát védekezés kulcspontja, és tudta ez Bilic is. Úgyhogy a két csatárból Mandzukicot hátrább rendelte, az ő feladata volt Pirlo szemmel tartása. A mérkőzés elején még lelkiismeretesen teljesítette a feladatát, ám később lankadni kezdett figyelme és elszántsága, ezért Pirlónak több ideje maradt a labdával, és így, hogy már nem kellett gyorsan megszabadulnia tőle, felnézhetett, és jöhettek a hajszálpontos mélységi indítások a széleken réseket kereső támadók felé.

A második félidőben váltott Slaven Bilic: Rakitic és Vukojevic lett a két visszavont középpályás, Modric előrébblépett a támadók mögé, Strinic és Srna, a két szélsőhátvéd pedig gyakrabban lépett be a támadásokba. Modric feljebblépésével a támadójáték javulását és Pirlo hatástalanítását is megoldotta a horvát szövetségi kapitány.

Bár a támadójátékuk nem volt túl kreatív, de az olaszok átengedték a területet, így bőven volt lehetőségük beívelgetni szélről a labdákat a kapu elé. Ehhez persze kellettek a már említett szélsőhátvéd-felfutások, hogy Strinic Perisic-csel/Pranjiccsal, Srna pedig Rakiticcsel vagy Mandzukiccsal alakítson ki 2:1-es szituációt Maggio és Giaccherini ellen. Egy ilyen helyzet után pedig ki is egyenlítettek.

Összegzés

Ha Pirlót hagyják szabadon szervezni, nagyon veszélyesek az olasz támadások. Cassano is remekül lépett vissza a védőfalból labdáért, gólokkal is vezethettek volna az első félidőben, de csak egy szabadrúgást sikerült betekerni. Bilic jól reagálta le csapata hiányosságait a szünetben, és a második félidőre egy sokkal hatékonyabb horvát csapat jött ki a pályára. Két ellentétes félidőt láthattunk, ami alapján jogos a döntetlen, az olaszok csak magukra lehetnek mérgesek, hogy nem döntötték el ezt a meccset a 60. percig.