A spanyolok ugyanabban a felállásban kezdtek, mint a két csapat csoportkörös meccsén, igazi csatár nélkül, Fabregasszal elől. Prandelli egy helyen változtatott a németek ellen bevált kezdőn, Balzaretti helyett Abate kezdett a védelem jobb oldalán.

Az első komolyabb helyzet a spanyoloké volt a 10. percben, Fabregas és Xavi kényszerítőzött, utóbbi középről, a tizenhatos vonaláról lőtt, de jó fél métert tévesztett. Xaviékon úgy tűnt, most nem feltétlenül akarják a gólvonalig kipasszolgatni a labdát, többször is távoli lövéssel próbálkoztak.

Négy perccel később jött a spanyol vezetés: Fabregas a jobb oldalon futotta le Chiellinit az Iniestától kapott labdával, a középen érkező David Silvának majdnem az alapvonaltól tette vissza, aki hét méterről fejelt a kapuba. Ez nem Chiellini meccse volt, ezután veszélyes helyzetben adta el a labdát, majd sérülés miatt cserét kért, így Prandellinek már a félidő felénél változtatnia kellett a védelem közepén. Helyette Balzaretti jött.

A 41. percben jött a második spanyol gól: az akció Casillastól indult, Jordi Alba két olasz között sprintelt el villámgyorsan a tizenhatosig, Xavitól tökéletes labdát kapott, majd Buffon mellett a bal sarokba lőtt. A spanyolok pillanatok alatt helyzetbe tudtak kerülni, az olaszok nem tudtak mit kezdeni a gyorsaságukkal.

Di Natale jött Cassano helyett a szünetben, rögtön az elején volt is egy veszélyes fejese, de kaput nem talált. A túloldalon Fabregas cselezte be magát a tizenhatoson belülre, de a lövésre már nem maradt ereje. A 49. percben jogos tizenegyest kértek számon a spanyolok, Ramos fejelt kapura, Bonucci kézzel ütött a labdába, de a portugál játékvezető továbbot intett. Aztán megint di Natale került helyzetbe, Casillas bravúrral védett.

Az olaszoknak minél előbb gólt kellett volna szereznük, ehelyett a 60. percben még emberhátrányba is kerültek. Prandelli mindent egy lapra tett fel, cserelehetőséget nem hagyott a későbbiekre, de a nem sokkal korábban beálló Motta lesérült, hordágyon kellett levinni. Ez végképp megtörte őket, borzasztóan el is fáradtak, ugyanez viszont a spanyolokon nem látszott. Még tíz perccel a vége előtt, emberelőnyben, kétgólos vezetésnél is saját térfelükön támadták le ellenfelüket, egy centiméternyi helyet sem hagyva az érvényesülésre. Ha az olaszok mégis ki tudtak jönni kicsit, Xaviék pillanatok alatt lekontrázták őket.

Hat perccel a vége előtt Torres gólja végleg eldöntött mindent. Xavi második gólpasszát osztotta ki, a nem sokkal azelőtt csereként beálló Chelsea-csatár a kimozduló Buffon mellett passzolt jobbal a bal alsóba. Torres a négy évvel ezelőtti döntőn is betalált, ezzel ő az egyetlen játékos, aki két finálén is gólt tudott szerezni.

Gyorsan jött a negyedik is: Torres megint jó labdát kapott, önzetlenül tette vissza a csereként beálló Matának, akinek csak az üres kapuba kellett passzolnia. 4-0. A hosszabbításban kezdett komolytalanba átmenni a meccs, Torres beadását Ramos próbálta meg sarokkal a kapuba juttatni.

Korábban mutatott teljesítményük alapján nem érdemeltek ekkora verést az olaszok, de a meccs alapján teljesen reális volt a 4-0-s spanyol győzelem. A döntő legjobb játékosának Iniestát választották, a gólkirály a háromgólos Fernando Torres lett. Hatan is lőttek ennyit, de a Chelsea-csatár volt legkevesebbet a pályán (189 percet), az UEFA szabályzata szerint pedig ez dönt.

A világbajnok Spanyolország első válogatottként védte meg címét az Eb-n.