Index Vakbarát Hírportál

Újabb magyar szál a bundabotrányban

2013. február 6., szerda 10:39

A román ProSport infomációi szerint a korábbi magyar válogatott Vasile Miriuta és Sebők Vilmos is bundázott, amikor még a német Energie Cottbus játékosa volt 2002-ben.

A lapnak a Dinamo Bukarest és a román válogatott korábbi edzője, Cornal Dinu mondta azt, hogy a 2002/2003-as szezonban a csalók kétszázezer euróval próbálták megvesztegetni a Cottbus játékosait, három góllal kellett volna kikapniuk a Bayerntől. Az akcióba a Dinamo jelenlegi edzőjét, Laurențiu Reghecampfot vonták be a csalók, de mivel nem olyan eredmény született, amit szerettek volna, ezért vissza kellett adniuk az összeget.

Dinu a ProSportnak azt nyilatkozta, Reghecampf mellett Miriuta, Sebők, a bosnyák kapus Piplica és a benini Latoundji is benne volt a csalásban. Miriuta később ezt tagadta, és azt mondta a román lapnak, hogy Reghecampfot már korábban tisztázták. Hozzátette, az említett mérkőzésen ő nem is játszott.

A középpályás (a képen a földön fekve), aki jelenleg a Cottbus második csapatánál dolgozik, kedd este a Blikknek is nyilatkozott. „Áldom a szerencsémet, hogy azon a találkozón eltiltás miatt nem szerepeltem! Hiszen akkor most Romániában mindenki bundázónak könyvelne el engem. Reggel már én is olvastam a híreket, kerestek tévétől, rádiótól. Sohasem vettem részt csalásban, nem is hallgattak ki, gondolhatja, hogy egy ilyen hír nekem milyen kellemetlen itt, Cottbusban" - nyilatkozta a lapnak. Sebők azt mondta, nem játszott, ezért nem is érdemes foglalkozni Dinu állításaival.

A Kicker adatai szerint a 2002-ben rendezett 3-1-es meccsen valóban nem volt ott Miriuta, és Sebők sem játszott, Piplica, Reghecampf és Latoundji viszont ott volt a pályán.

A német hatóságok 2005-ben már nyomoztak Piplica és Reghecampf ellen, de nem találtak bizonyítékot arra, hogy a játékosok bundáztak volna.

Rob Wainright, az Europol vezetője hágai hétfői sajtótájékoztatón bejelentette, tizenöt országban négyszázhuszonöt korrupt, volt és jelenleg is aktív játékost és egyéb hivatalos személyt, valamint bűnözőt azonosítottak, akik részt vettek a fogadási csalásokban.

A szingapúri kartell világbajnoki és Európa-bajnoki selejtezőket, valamint számos európai ország élvonalbeli bajnokságának mérkőzéseit manipulálhatta. Egy dán lap szerint gyanúba keveredett a 2009-es Liverpool–Debrecen BL-meccs is. Állítólag a Loki akkori kapusát, a montenegrói Polekszicset környékezték meg a csalók, hogy kapjanak ki három góllal, de számukra kedvezőtlen eredmény született.

Rovatok