Index Vakbarát Hírportál

Détárit és a szépségkirálynő Lipcsei Bettát is belekeverték a bundaügybe

2013. február 18., hétfő 10:03

A Központi Nyomozó Főügyészség koronatanúja szerint Détári Lajos és műsorvezető modell, Lipcsei Betta is megbundázott mérkőzésre fogadott évekkel ezelőtt, írja a rangado.hu.

A lap úgy tudja, hogy Horváth Gábor, aki korábban a Siófokban, a REAC-ban és a Diósgyőrben is játszott, egy 2008-as mérkőzés kapcsán vallott volt Fradi-edző Détárira, valamint Lipcseire, aki most öthónapos terhes. Az 1-4-es végeredménnyel zárult Siófok–Zalaegerszeg meccs előtt Horváth és társai úgy döntöttek, hogy mégsem bundázzák meg a mérkőzést, de akkori barátnője, Lipcsei Betta megfogadta, hogy sokgólos lesz a találkozó, végül létrejött a bunda. A futballista később ezt a vallomását visszavonta.

Horváth azt is állította, hogy a manipulált mérkőzésről a Siófok akkori edzője, Détári Lajos is tudott. Vallomása szerint Kenesei Zoltán figyelmeztette a trénert, hogy a meccset meg akarják bundázni, de Détári ezek után a kezdőben hagyta a bundázókat, és fogadott is a mérkőzésre.

Az ügyészség ezen a szálon végül azért nem indult el, mert nem illett a képbe az, hogy Kenesei próbálta megelőzni a bundát. A korábbi válogatott labdarúgó, Kenesei Krisztián testvére az elsők között volt, akit őrizetbe vettek bundaügyben.

A magyar nyomozók harminchárom meccs megbundázására találtak bizonyítékot. A csalók  többek között tizenegy magyar bajnoki mérkőzést, két magyar kupa mérkőzést, egy NB II.-es mérkőzést, négy magyar U-19-es mérkőzést, két klubcsapatok közötti nemzetközi barátságos felkészülési mérkőzést bundáztak meg, de egy megye I.-es mérkőzést is manipuláltak.

Rovatok