Index Vakbarát Hírportál

0-2-es vereséggel ment tovább a Bayern

2013. március 13., szerda 23:02

Szerda este Münchenben, illetve Malagában teljes lett a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének mezőnye, utolsó két csapatként a Bayern és a Malaga csatlakozott a legjobb nyolchoz.

Németországban váratlanul izgalmas, és jó lett a meccs, annak ellenére, hogy a Bayern idegenben 3-1-re elverte az Arsenalt az első mérkőzésen. Egy régi Arsenalt idéző támadás végén ugyanis Giroud, aki ki sem tudta volna hagyni, úgy a lábára lőtte Walcott jobbról, betalált, így már a 3. percben vezettek a vendégek.

Innét szinte csak Robbenéknél volt a labda, azon belül is inkább a hollandnál, aki szokásához híven számtalan helyzetet elönzőzött, de a legnagyobbat is kihagyta. Pedig a második félidő közepén egy az egyben vezethette a labdát Fabianskira, aki bravúrral kiütötte a spicces, közeli lövést.

Az Arsenalnak helyzete sem volt, mégis izgalmassá tette a befejezést, mert a 86.-ban szöglet után Koscielny talált be, és hozta egyetlen gólra a szupersokkhoz csapatát.

A hátralévő hét percet viszont könnyedén lepörgették a németek, igazából egy pillanatra nem volt veszélyben a továbblépésük. 3-3-mal, több idegenben lőtt góllal ők folytathatják.

Malagában 0-1-ről indultak a hazaiak a Porto ellen, és közvetlenül a szünet előtt eltüntették hátrányukat: a szupertehetség Isco a kapunak háttal átvett egy labdát a tizenhatostól 10 méterre, megfordult, lépett párat, és 18-ról kegyetlenül bevarrta a jobb felsőbe.

Nagyon hosszabbításos párharcnak tűnt, mert a Porto meccsben volt, de francia védője, Steven Defour gondoskodott róla, hogy nehéz helyzetbe hozza társait. A 48. percben feleslegesen buktatta a jobb szélen Joaquint, és megkapta második sárgáját.

Emberelőnyben már csak a Malaga futballozott, és a 77. percben a nem sokkal korábban beállt Santa Cruz fejjel elintézte a továbbjutást, szögletet stukkolt a hálóba. A 2-0-lal, 2-1-es összesítéssel magabiztosan ment - történetében először - BL-8-ba a kis spanyol csapat. Törzsszurkolója, Antonio Banderas is nagyon örült ennek a tribünön.

Megvan tehát az idei BL nyolc legjobb klubja, 3 spanyollal: Malaga, Real Madrid, Barcelona, Bayern München, Borussia Dortmund, Galatasaray, Juventus, Paris Saint-Germain. Angol nincs, legalább 10 éve nem volt ilyen.

Sorsolás pénteken, bárki kaphat bárkit a negyeddöntőkben. Ágakat nem, csak a következő kieséses kör párosításait húzzák ki, az elődöntők előtt újabb sorshúzás következik, mint a régi klasszikus időkben.

BL, nyolcaddöntő, visszavágók


Bayern München (német)-Arsenal (angol) 0-2 (0-1)
gól: Giroud (3.), Koscielny (86.)
Továbbjutott: a Bayern München, 3-3-as összesítéssel, idegenben lőtt több góllal.

Málaga (spanyol)-FC Porto (portugál) 2-0 (1-0)
gól: Isco (43.), Santa Cruz (77.)
Tj.: a Málaga, 2-1-es összesítéssel.

A BL negyeddöntőjének résztvevői:
Barcelona (spanyol), Galatasaray (török), Real Madrid (spanyol), Borussia Dortmund (német), Juventus (olasz), Paris Saint-Germain (francia), Bayern München (német), Málaga (spanyol)

Rovatok