Mintha valahol Törökbálint és Budaörs határán kolbászolnánk. Az S-bahn sínjei mellett rég bezárt, betört üvegű üzemcsarnokok, egy hatalmas roncstelep, összefirkált kerítések. A vonatról leszállva a Béccsel egybeépült Mödling kihalt Wiener Strasséja, az elején még jellegtelen polgárházak, a végén már panel. Úgy sétálunk át a szomszédos Maria Enzersdorfba, hogy nem is tudunk róla. Évtizedekig Bécs 24. kerülete volt ez, ma már önálló.

Itt van az Admira Wacker, az osztrák Bundesliga utolsó helyezettjének otthona.

Az ellenfél egy igazi osztrák sztárcsapat, a Salzburg. Légüres térben állnak a második, amúgy BL-selejtezőt érő helyen; előttük az Austria 12 pontra elhúzott, a mögöttük lévő Rapidot 8 ponttal előzik.

A 12 ezres, futópálya nélküli, a játékteret körbeölelő stadion Ausztriában nem tartozik a legjobbak közé, de az NB I. utolsó helyezettjének, a Siófoknak a toldozott-foltozott sporttelepével még összevetni is képtelenség.

Az árakon is látszik, hogy nem ez az osztrák bajnokság sztárcsapata. A fedett főlelátóra 21 euró a belépő, a Rapidnál 35, a sör három húsz, a Rapidnál öt, a WC ingyen van, a Rapidnál annyit fizetsz, amennyit akarsz, de valamennyit muszáj bedobni. A főlelátó alatti folyosón egymást érik a büfék, sor még a szünetben is alig van. A falon a klub legendás játékosainak, edzőinek fotója, rövid életúttal. Magyarországon ilyet szinte sehol sem látni, pedig nálunk˙(és amúgy az osztrákoknál is) húsvér focisták már nemigen vannak, csak legendák.

(Amúgy van az osztrák bajnokság van túlárazva vagy a magyar alulárazva – nálunk, ugye, 4-5 euróért már simán be lehet jutni egy-egy bajnoki meccsre.)

Az Admirának, hiába utolsók, fanshopja is van, ahol már 10 euróért lehet akciós pólót kapni, de nemigen veszi senki; Európa meghódításáról szól ugyanis. A csapat tavaly újoncként nagy meglepetésre a harmadik helyre futott be. És akkor utolérte az erőn felül teljesítő kiscsapatok végzete. Rövid pihenő után máris Európa-liga-meccset kellett játszani, a litván Zalgarist még kiverték, a Chelsea ellen február közepén 1-2-vel kiesett Sparta Prahát már nem. Az Admira játékosai már a bajnokság kezdetére elfáradtak, ráadásul az idei az újoncokra legveszélyesebb második évük.

A Red Bullal megtámogatott milliárdos bajnokcsapatnak, a Salzburgnak Ausztria már nem pálya (idén mégse valószínű, hogy bajnokok lesznek), állandó BL-szereplés lenne a cél. Ehhez képest tavaly júliusban egész Európa a Salzburgon nevetett, amikor a luxemburgi F91 Dudelange kiverte őket a BL-selejtezőben. A csapatnak volt már edzője Trapattoni, a ferencvárosi Moniz (kupát és bajnokságot nyert tavaly), Huub Stevens, a hátranyalt hajú holland. Most a nevesincs német Roger Schmidt az edző, a sportigazgató viszont az a Ralf Rangnick, a német Regionalligából stabil Bundesliga I.-es csapattá tette a Hoffenheimet.

Salzburgból alig 100-150 drukker jött, pedig lépten-nyomon reklámozzák, hogy a 300 kilométeres Bécs-Salzburg távolságot 2 óra 22 perc alatt küzdi le a vonat. A hazai drukkerek most sincsenek sokan, de a hangulatról egy kisebb fúvószenekar gondoskodik. Ha a hazaiak támadnak, akkor dixie-t játszanak, ha a vendégek, akkor hamis hangokat fújnak. Összesen 1100-an vagyunk, ez, ugye, simán összevethető a magyar NB I.-gyel.

A keretek értéke már nem annyira. Az Admira Wacker teljes kerete 8,9 millió eurót ér, a magyar bajnokság utolsó helyezett Siófok kerete 3,7 milliót. A Salzburg keretének értéke 34,2 millió euró, a magyar második MTK-é 4,6 millió. De a nálunk leggazdagabb Videoton játékosainak értéke is csak 13 millió euró. Ausztriában négy ennél erősebb keret van.

Na de a pénz nem minden. Az itteni játékosok cseppet sem tűnnek jobbnak a magyar átlagnál. Ami szembeszökő: több a hazai játékos itt, mint Magyarországon. Még a milliárdos Salzburg kezdőcsapatában is volt öt osztrák, míg a hétvégén az Egert 4-0-ra verő Videotonban csak kettő magyar akadt.

Az is feltűnő, hogy a légiósok itt tényleg kiemelkednek a mezőnyből, többen is tagjai hazájuk válogatottjának, ami a Magyarországon játszóknál ritkaságnak számít. A Salzburgban ott van például az albán származású norvég, a mindössze 20 éves Berisha, aki a magyarok ellen gólpasszt adott a tavaly őszi barátságos meccsen. Vagy a szenegáli válogatott, szintén 20 éves csatár, Mané. Vagy a 24 éves, 40-szeres ghánai válogatott középhátvéd Vorsah, aki a Bundesliga I.-es Hoffenheimben 106 meccsig jutott. És ott van a 18 gólos spanyol Soriano, aki Espanol-nevelés, de a Barcelona B.-ből érkezett.

Berisha és Soriano most gyengén játszott, Manénak, ha volt kedve, minden rátámadót kicselezett, de sokszor szinte elbújt a labda elől. Megvan a lehetősége, hogy nagy játékossá váljon, de azon se kell meglepődni, ha pár év múlva a Diósgyőrben tűnik fel. Vorsah? Őbelőle simán válhat stabil Premier League-játékos, mégpedig nem is rossz csapatban. Testfelépítése és mozgása az Anzsiból a QPR-be igazolt Sambáét idézi, csak még pár kiló izmot magára kell pakolnia.

Ehhez a választékhoz képest az Admira maga a szegényház. A kapuban a télen sok év külföldi, közte Premier League-karrier után hazajött 35 éves Jürgen Macho a keret legértékesebb játékosa, de öt Machoért adnak egy Manét. (Macho arról is nevezetes, hogy visszajött a halál torkából: egy válogatott meccsen ütközött Crouch-csal, lenyelte a nyelvét, és csak a gyors beavatkozás mentette meg az életét.) És ott van a 22 éves középpályás Schwab a csapat sztárja, valamint az eddig a meccsig nem túl meggyőző két téli spanyol friss igazolás: a középpályás Tito és a csatár Daniel Lucas.

A labdákat soha nem megfogó, inkább kiöklöző Macho a mezőny legjobbja volt, Schwab semmi extra, a két spanyolról pedig mindjárt lesz szó.

A játék semmivel sem volt jobb, mint egy átlagos NB I.-es meccen. A második félidőben 10 percek teltek el úgy, hogy nem volt gólhelyzet. Ezzel együtt az Österreich című bulvárlap tudósítója az ötös skálán hármasra értékelte, vagyis semmi kirívó nem volt a színvonaltalanságban.

A meccs elején a helyi menők nagyképűségével támadott a Salzburg. A 16. percben Mané ment el a szélen, beadását a 30-szoros osztrák válogatott Leitgeb lőtte a hálóba. Jellemző, hogy az első nyíltszíni tapsot a 21. percben kapta az Admira, amikor Schachner a félpályánál szerelte a veszélyes Manét, aki folyton a frászt hozta rájuk. Mané még kihagyott egy-két helyzetet, amikor a 44. percben az Admira spanyoljai egyenlítettek: Daniel Lucas egy távolról elveszettnek látszó labdát az alapvonalról visszafejelt, Tito pedig 5 méterről belőtte a gólt a német Walke hálójába.

A második félidőben aztán hiába énekelte a Salzburg-tábor, hogy Bitte, Tor!, újabb gól nem született, maradt az 1-1, amit az Admira ünnepelt. A mödlingiek ezzel jobb gólarányukkal elmozdultak az utolsó helyről, és a nem túl távoli, egy S-bahn-vonalon fekvő Wiener Neustadtot, magyarul Bécsújhelyt taszították oda.