Index Vakbarát Hírportál

Szép gólok és döntetlen a brazil-olaszon

2013. március 21., csütörtök 22:40

Jó meccset játszott egymással a svájci Genfben az összesen kilencszeres világbajnok Brazília és Olaszország.

A brazilok az első félidőben kétgólos előnyt szereztek, amit a másodikban három perc (54. és 57. perc között) alatt egyenlített ki de Rossi majd Balotelli.

Hulk, Neymar és Fred csatártrióval kezdte a meccset Brazília, a vezető gólt egy szép akció végén kapáslövéssel szerezte meg az utóbbi. A második gól Oscaré volt, laza bokamozdulattal tette el a labdát Buffon mellett.

A fordulás után de Rossi egy szögletet pörgetett a kapuba - ugyanoda ment a labda, ahová az első félidőben Oscar lőtt -, majd Balotelli pedig húsz méterről lőtt a léc alá. 1982 után az olaszok most sem tudtak nyerni, mert a Milan csatára a hajrában már nem volt pontos.

Rovatok