Lehet-e edző angol élcsapatnál a magát korábban nyíltan fasisztának valló, a héten már visszakozó Paolo Di Canio? A héten nagy vihart kavart az egyik meccsén karlendítést bemutató volt olasz játékos kinevezése, a klub alelnöke lemondott, szurkolók háborognak. Olaszországban nem ügy a politikai álláspontja, és történészek szerint önmagában a fasiszta kifejezés is mást jelent egy olasznak, mint Angliában.
„Nem vagyok politikus, nem is tartom magamat egyik párt hívének sem. Nem vagyok rasszista, és nem támogatom a fasizmus ideológiáját” – írta közleményében az egykori futballista, Paolo Di Canio, akit a hétvégén neveztek ki a Premier League kiesésközeli, 16. helyén álló Sunderland vezetőedzőjének.
A sorozatos vereségek és döntetlenek után menesztett korábbi edző, Martin O'Neill helyére, két és fél évre szerződtetett Di Canio érkezése nagy vihart kavart a héten, mivel korábban nyíltan fasisztának vallotta magát, amire nagyon érzékenyek Angliában. Di Canio az elmúlt napokban többször is hangsúlyozta, hogy nem akar a futball helyett politikáról beszélni, és a korábbi kijelentésein túl nem kívánja kommentálni az ügyet. Csütörtökön végül mégis közleményben kellett reagálnia.
A most 44 éves egykori világklasszis játékos 2005-ben jelentette ki, hogy „fasiszta vagyok, nem rasszista”, miután egyik gólja után karlendítéssel üdvözölte csapata, a Lazio szurkolóit. Di Canio tetoválásai között látható a Dux szó, ami a Duce, Mussolini nevének latin megfelelője, és többször is méltatta az olasz diktatúrát. Mussolinit „mélységesen félreértett, rendkívül fegyelmezett, etikus személyiségnek” nevezte. A West Hamben is szerepelt egykori támadó ugyanakkor azzal érvelt, hogy angliai karrierje alatt két legjobb barátja is fekete volt.
Kinevezéséből rögtön politikai ügy lett Angliában, mivel a Sunderland alelnöke, David Miliband munkáspárti politikus, volt külügyminiszter – aki lengyel zsidó holokausztmenekültek gyermekeként született Angliában – azonnal lemondott alelnöki tisztségéről a Sunderlandnél, és kilépett a klubból. Az egyesület szurkolóinak elnöke, Dave Bowman is tiltakozott, addig nem megy a stadionba, amíg Di Canio vezeti a csapatot. Emellett rögtön létrehoztak egy „Sunderland a fasiszta Di Canio ellen” nevű Facebook-oldalt, amit már 4658-an lájkoltak.
Az egyik sunderlandi drukkerszervezet szerint viszont nem is politikai nézetei, hanem rövid edzői karrierje miatt nem megfelelő választás a csapat élére. Di Canio valóban nem dolgozott még élcsapatnál: februárban távozott a harmadosztályú Swindon Towntól, ami irányítása alatt jutott fel tavaly a negyedosztályból, de a Guardian szerint a klubot többször figyelmeztette a rendőrség, amiért az edző elfogadhatatlan módon heccelte az ellenfél szurkolótáborát.
Az egyik sunderlandi drukker honlapon készített felmérésben viszont 61 százalék arra szavazott, hogy örül Di Canio kinevezésének. Sokan úgy vélik, attól is függ majd a Di Canio körüli vita további sorsa, hogy a Sunderland tud-e legalább döntetlent játszani vasárnap a Chelsea-vel, idegenben.
A fasiszta szimpátiája ellenére Di Caniót ünneplte már Anglia játékosként. A West Hamben játszott bajnokit 2000 decemberében, csapata támadt, amikor a hazaiak kapusa egy kifutásnál megsérült. A játék ment tovább, a beívelt labdát azonban Di Canio nem lőtte kapura, hanem megfogta, és jelezte a bírónak, hogy ápolásra szorul a vetélytárs kapusa. Ezért FIFA Fair Play-díjat kapott (miközben korábban például eltiltották 11 meccsre, mert megütött egy bírót).
Horváth Jenő történész szerint Olaszországban Di Canio felháborodást keltő múltja lefutott ügynek számít. Több mértékadó lap, például a Corriere della Sera is úgy számolt be az angliai hírekről, mint ami együtt jár azzal, amikor máshova szerződtetnek egy kevéssé kedvelt játékost. Azt is megszokottnak tartják, hogy a leváltott edző hívei, a csapat korábbi szurkolói az új edző ellen vannak. „Azt, hogy mi a fasizmus, történészeknek kell eldönteniük, nem kellene belekeverni a sportba” – vélekedtek az olaszok.
Amikor Di Canio még a Milanban játszott, akkor Silvio Berlusconi, volt jobboldali miniszterelnök, a klub tulajdonosa annyival intézte el a kérdést, hogy nem foglalkozik a futballista politikai nézeteivel, de szerinte egyébként is inkább exhibicionizmusról van szó. Igaz, ekkoriban Di Canio még nem volt sztár, sem hangadó.
Horváth mesélte, hogy Di Canio korábban kijelentette, ha a Lazio drukkerei közül „a fasiszták” megvesznek tízezer jegyet, akkor ő visszaint nekik a nézőtérre.
A Lazio ultráinál egyértelmű a rasszista vonal is: a Daily Mail szerint mérkőzéseken magasba tartott transzparenseiken a zsidók auschwitzi kiirtását éltették, zsidó temetőket dúltak fel, tavaly pedig az angol Tottenham szurkolóit könnygázgránátokkal és baseballütőkkel rohanták le egy vérfürdőbe torkolló kocsmai támadásban. (A Tottenham felvállaltan zsidó csapata Londonnak, londoni zsidók alapították 1882-ben, a szurkolók magukat Yid Army-nak, azaz zsidó seregnek hívják, és a klub színei is az izraeli zászló színeivel egyeznek meg: kék-fehér).
Legendás, a rasszizmust egyértelműsítő történet továbbá, hogy amikor közel 20 éve egy nyertes meccs után a Lazio-futballisták egytől egyig kidobták a mezüket az ultráknak, a félvér holland Aron Winter trikóját visszadobták a pályára. Ez a 90-es évek közepén történt, az viszont csak egy éve, hogy a 2011 nyarán igazolt fekete Djibril Cissét négy hónap után el kellett adnia a klubnak, mert nem tűrte meg a kemény mag. Vagy úgy is mondhatjuk, nem érezte jól magát, így önként távozott Angliába.
Olaszországban egyes futballklubok szurkolóinak jellegzetes, tradicionális a politikai hovatartozásuk: a torinói Juventus például hagyományosan baloldali csapat, míg a Lazio szurkolótáborában a fővárosban és környékén élő, erős szélsőjobboldali szavazók hangja hallatszik. A Livorno drukkereit Di Canio anno lekommunistázta, nem véletlen, hogy egyik híres karlendítését is az ottani stadionban mutatta be. Azzal indokolta a náci tisztelgést, hogy "ha egy kommunista ünnepelhet ököllel, akkor ő miért ne ünnepelhetne karlendítéssel"? (A bal ököl a kommunisták hagyományos jelzése.)
A fasizmus történetét kutató Kevin Passmore brit történész szerint manapság a legtöbben megfeleltetik a fasizmust a rasszizmusnak, miközben Alberto Testa történész pedig arról beszélt a CNN-nek, hogy mást jelent a fasizmus az Egyesült Királyságban, és mást Olaszországban. Horváth szerint is különbséget tesznek az olaszok a fasizmus és a rasszizmus között. A mai Olaszországban is jelentkezik ugyan a modern rasszizmus az afrikai vagy a roma bevándorlókkal szemben, de mivel messze nincsenek annyian, mint például Németországban vagy Franciaországban, a rasszista megnyilvánulás ritkább, az akciók gyengébbek.
A fasizmus az ifjúságkultuszból kiindulva viszont rendkívüli módon összefonódott a sporttal Olaszországban. Láthatók „Viva Il Duce!” feliratú falfirkák Rómában, a magukat posztfasisztának vallók karlendítéseket mutatnak be, a futballmeccseken fasiszta bekiabálások hangzanak el. Horváth szerint viszont a kripto- és posztfasiszták az olasz politikai életnek ténylegesen csak nagyon kis részét teszik ki, a perifériájára szorultak.
„Nincs nyíltan fasiszta párt az olasz parlamentben” – tette hozzá Horváth. A párt tagjai szépen lassan átléptek más jobboldali pártokba, például Alessandra Mussolini, a volt diktátor unokája most Berlusconi pártjának színeiben lett szenátor a választásokon. A fasizmus Olaszországot Hitler oldalán nemzeti katasztrófába, a világháborús vereségbe vitte, így komolyan kevesen sírták vissza 1945 után és azóta sem.
A háború után a közhangulat egyértelműen antifasiszta volt, ezért az új hatalom egy nagyvonalú gesztussal – a kommunista Palmiro Togliatti igazságügyi minisztersége idején – amnesztiarendeletet adott ki: kiengedték azokat, akik nem követtek el népellenes bűncselekményeket, és a kisfasisztákat sem álltak neki üldözni. 1948-ban már választhattak is a fasiszta párt egykori mezei tagjai.
Horváth Jenő elmondta, hogy „az olasz alkotmányban benne van, hogy a fasiszta pártot tilos újraszervezni”. Ennek ellenére voltak próbálkozások: a posztfasiszta Olasz Szociális Mozgalom 1946-ban alakult, és egészen 1996-ig létezett, de sokat változott az időközben lepergett évtizedekben. Az 1980-as évek végétől Gianfranco Fini vette át a párt vezetését, aki teljesen átalakította azt. 1995-ben a nevét is megváltoztatta Nemzeti Szövetségre, és Berlusconi Hajrá Olaszország! mozgalmához csatlakozott. Fininek Berlusconi 2011 őszi megbuktatásában is fontos szerepe volt, miután megvonta támogatását a kormánytól.
A mai rendkívül súlyos olaszországi szociális, politikai és kormányzati válságban a nyiltan vagy burkoltan jelentkező fasiszta nosztalgiák nem erősek, képviselőik a februári választásokon nem tudták átlépni a parlamenti küszöböt.
Nem tudni, az Angliában igen erős fasizmus-, de még inkább rasszizmusellenes fellépés és közhangulat meddig hagyja Di Caniót nyugodtan dolgozni. Itt tavaly John Terryt a helyi futballszövetség az után tiltotta el meccsekre rasszista beszólásért, hogy a polgári bíróság felmentette, míg jelenleg amiatt folyik vizsgálat, hogy az angol válogatott drukkereinek dalai a Montenegró-Anglia vb-selejtezőn sértették-e méltóságukban a válogatottságot visszamondó, fekete Rio Ferdinandot.
Di Canióval új játékosai eddig elégedettek, Adam Johnson a napokban nyilatkozta, hogy "igaz, hogy felforgatott mindent három nap alatt a klubnál, de lehet, hogy most erre van szükség".
A Sunderland mindössze egyetlen ponttal van a kiesőzóna fölött, Di Caniónak hét meccse van megmenteni a csapatot. Ha sikerül, és a két hónap alatt nem lesz balhéja, fasisztoid múltja is háttérbe szorul. Ha nem, akkor várhatóan újra meg kell küzdenie a rasszizmusellenes hangadókkal.