Index Vakbarát Hírportál

Szalait szellemileg megviselte a szezon

2013. május 4., szombat 11:43

A Mainzban futballozó Szalai Ádám előtt egy magyar játékosnak sem sikerült tizenhárom gólt rúgnia a Bundesligában, azonban a Nemzeti Sportnak azt nyiltakozta, nem teljesen elégedett.

A válogatott támadónál a Dortmund elleni bajnoki után csigolya-harántnyúlvány törést állapítottak meg. Nemrég újra edzésbe állt, mérkőzést viszont valószínűleg már nem játszik az idén, mondta el a lapnak, majd arról beszélt, hogy góljai ellenére van hiányérzete.

„Akadtak jó, sőt nagyon jó mérkőzéseim, szereztem mesterhármast, de voltak rosszabb periódusok, ezt akkor is tudom, ha nem mondják. Mintha egy kicsit elfogytam volna" - értékelte teljesítményét.

Úgy véli, nem a fizikai megterhelés volt a legnagyobb probléma. „A testi fáradtságnál sokkal jobban megviselt a szellemi. Húzóemberré váltam a Mainzban, hogy azt ne mondjam, a kirakatban voltam, rendszeresen kezelni kellett az egyébként kellemes nyomást, majd jöttek a különböző hírek az átigazolásommal kapcsolatban, és persze azt sem szabad elfelejteni, hogy a profi labdarúgónak a karrierje mellett van magánélete is" - mondta a lapnak.

A huszonöt éves Szalai szeptemberben és októberben egymás után termelte a gólokat, volt egy mesterhármasa is, de január óta is négyszer betalált klubjában. Szóba hozták a Schalkéval, a Borussia Dortmunddal mint Lewandowski utódja, az olasz lapok pedig az Inter és a Lazio érdeklődéséről is írtak.

A Mainz korábban még a nemzetközi kupaszereplésért harcolt, most a tizedik helyen állnak a Bundesligában, szombaton a kilencedik Hannover otthonában lépnek pályára.

Rovatok