Index Vakbarát Hírportál

Bolt-Balotelli: köpködés után forró ölelés

2013. június 7., péntek 10:52

Usain Bolt, a hatszoros olimpiai bajnok sprinter szerdán, a római Gyémánt Liga-verseny előtt egy tévéinterjúban elmondta, nem túlzottan kedveli a Milan csatárát, Mario Balotellit. Persze a válasz sem váratott sokat magára.

„Balotelli nagyszerű futballista, bár nekem kicsit túl agresszív. Sosem hibázik büntetőt. Találkoztam vele párszor, és őszintén megvallva nem túlzottan kedvelem” - fogalmazott a világ leggyorsabb embere, amikor a csatárról kérdezték.

Balotelli twitteren reagált: „Előbb ismerd meg az embereket, utána ítélkezz. Nem túl kedves, amit rólam mondtál.”

Később Bolt visszakozott, és a médiát okolta, amiért úgy jött le, hogy nem kedveli Balotellit, állítja, sosem mondott ilyet. Majd be is szólt a médiának, hogy ne hazugságokat tegyen címlapra.

„Mondják, hogy akkor hazudok, amikor azt mondom, gyorsan futok, de ne adjanak hazugságot a számba címlapon” - dühöngött twitteren a jamaicai.

Balotelli válaszában már a sprinter oldalára állt, és jött az egymásra borulás: „Teljesen egyetértek, meg is lepődtem, amikor olvastam (a kritikát)”.

Sőt, az olasz azonnal közös harcot szorgalmazott a hazug média ellen, és támogatásáról biztosította sporttársát. Reméli, hogy annak ellenére, hogy Bolt Manchester United-szurkoló, azért neki is szurkol. Bolt válaszolt is, hát persze, hogy "igazán drukkol" neki is.

Rovatok