Index Vakbarát Hírportál

Neymar, fiam, és hol vannak az izmaid?

2013. június 7., péntek 14:06 | aznap frissítve

Kétoldalas edzéstervvel ajándékozta meg Neymart új klubja, a Barcelona. A brazil futballistától szigorú munkát várnak el, miután véget ér a június 15-én kezdődő, két héttel később végződő Konföderációs Kupa.

A katalán Sport úgy tudja, a klub orvosai már a fiatal játékos egészségügyi tesztje után jelezték, legalább két-három kilóval több izomra van szüksége, elsősorban felsőtestre kell gyúrnia. A Barca edzői összeállítottak neki egy edzéstervet, amiben a tömegnövelésen van a hangsúly. Neymar 64 kiló volt az orvosin, a klubnál most azt remélik, a nyár végére már 70 kiló közelébe tud kerülni. Neymar 174 centi, összehasonlításképp: Messi 170 centi és 67 kiló.

Javasolták a brazilnak, hogy növelje az állóképességét, strandröplabdával, kerékpározással, tenisszel és úszással is készülhet első spanyolországi szezonjára otthon Brazíliában.

A Konföderációs Kupa után két hetet még pihenhet majd a huszonegy éves futballista, a kemény munkát a harmadik héten kell elkezdenie. Heti háromszor, reggel és este félórás konditermi edzések várnak rá, hogy növelje izomzatát.

A brazil sztár étrendjébe nem szóltak bele, mindössze azt javasolták neki, hogy szénhidrátban gazdag ételeket fogyasszon, főleg tésztákat.

A Konföderációs Kupa június 30-án ér véget, de Neymar csak július végén csatlakozik a Barcelonához, ami 57 millió eurót fizetett ki érte május végén, miután évekig alkudoztak a brazil Santosszal és a játékos édesapjával, Neymar Sr.-ral. Öt évre írt alá, évi hétmillió eurós fizetést kap.

Lionel Messi fizikuma sem volt rendben, amikor még gyerekként a Barcelonához került, növekedési hormonokat kapott, mert nem fejlődött megfelelően a szervezete. Az argentin tizenegy éves korától tizennégyig kapta a hormonkúrát, évekkel később még kicsit fogyasztani is kellett, mert túl zömök lett.

Rovatok