Index Vakbarát Hírportál

Lewandowskit mégsem adják a Bayernnek

2013. június 10., hétfő 11:36

Biztosan nem a Bayern Münchennél folytatja pályafutását Robert Lewandowski, a Bajnokok Ligája-döntős Borussia Dortmund lengyel válogatott futballistája, állítja Hans-Joachim Watzke, a klub ügyvezetője.

Ugyanakkor nem zárható ki, hogy a csatár egy másik csapathoz igazol a nyáron. „Szeretnénk, ha nálunk maradna, de nem biztos, hogy így lesz. A következő napokban tovább tárgyalunk Roberttel és a tanácsadóival" – szögezte le Watzke.

Az ügyvezető közölte, az elmúlt négy hétben kétszer egyeztettek telefonon a Bayernnel, de írásos ajánlatot nem kaptak, így az ügy szerintük lezárult. Korábban arról írtak a német lapok, hogy Lewandowski két szerződéstervezetet is kapott a Bayerntől, az egyik 2013 nyarától, a másik 2014-től léphetett volna életbe. Lewandowskit eredeti szerződése még egy évig köti a Dortmundhoz, ha most nem adnak túl rajta, jövőre ingyen igazolhat.

Állítólag a Chelsea is figyeli, ha Rafa Benitez tényleg magával viszi Fernando Torrest a Napolihoz, akkor szükség is lehet a lengyel csatárra. Az új Chelsea-tréner José Mourinhónak mindenképp kell egy 9-es, úgy tudni, Canavit szemelte ki épp a Napoliból, ám ő kétszer annyiba, 60 millió euróba kerülne: Lewandowski kivásárlási záradékában 30 millió euró közötti összeg van. Ráadásul Mourinho imád a Bundesligából igazolni, eddig onnét megszerzett emberei: Ballack, Pizarro, Özil, Khedira, Hamit Altintop, Nuri Sahin.

A Chelsea mellett még a Real Madridot is emlegetik Lewandowskival kapcsolatban. A spanyolok állítólag a jelenlegi fizetésének a dupláját ígérték neki. A Real már a BL-elődöntők után megkereste a BVB-t  vételi ajánlatávál, nem világos, hogy az az ügy hogy áll.

Rovatok