Index Vakbarát Hírportál

Balotellinek véget ért a Konföd Kupa

2013. június 25., kedd 09:31

Mario Balotellit már biztosan nem látjuk a Konföderációs Kupa hátralévő két meccsén az olasz válogatottban. A brazilok elleni csoportmeccsen megsérült, a csatár combizomsérülése nem javult, hazautazott, ezt Enrico Castellacci, a csapat orvosa közölte hétfő este.

Korábban csak arról volt szó, hogy a csütörtöki elődöntőt kénytelen kihagyni a Milan támadója, de a pontosabb diagnózis után kiderült, komolyabb a sérülés bal combjában, így a bronzmeccsen, vagy a döntőben sem tud majd pályára lépni. Balotelli David Luizra, a brazil válogatott védőjére haragszik, szerinte a Chelsea-hátvéd rendezte le.

„Hétfő reggel elvégeztünk néhány vizsgálatot, és ezek alapján döntött az orvosi stáb a pihenő mellett – mondta Castellacci. – Most még talpra is nehezen tud állni, felesleges felvállalni bármilyen kockázatot.”

Cesare Prandelli az után döntött a játékos távozása mellett, hogy az AC Milan egészségügyi személyzetével is beszélt.

"Lúzernek érzem magam, hogy így kell távoznom. Maradnék, de jönnek a BL-selejtezők, fel kell gyógyulnom. A srácok nélkülem is jók lesznek" - idézte a csalódott Balotellit a Gazzetta.

Balotelli a győztes gólt lőtte Mexikónak, 11-esből talált be Japánnak, a brazilok elleni meccsen pedig látványos sarkazással adott gólpasszt. Az olasz sajtó szerint Alberto Gilardino pótolhatja a Milan támadóját a csütörtöki spanyol-olasz elődöntőn.

Rovatok