Index Vakbarát Hírportál

FTC Baráti Kör: Nem Fradi-szurkolók, akik Csatáryra emlékeztek

2013. augusztus 23., péntek 21:08

Az FTC Baráti Kör és a Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület mélyen elítéli azt, ami az FTC-MTK mérkőzésen a lelátón történt, ennyiben egyetért az FTC elnökségének nyilatkozatával és a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottságának határozatával, ugyanakkor visszautasítja azokat a megnyilvánulásokat, amelyek szerint a demonstráció a Fradi-szurkolók műve lett volna.

A két szervezet közös közleményében azt írta: „minden igazi Fradi-szurkoló tudja és tudomásul veszi, hogy az MLSZ szabályzata szerint bármilyen nézőtéri atrocitásért szeretett klubjukat, a Ferencvárost büntetik meg".

Közölték, egyetértenek azzal, hogy az FTC elnöksége vizsgálatot indított, mert csak így derülhet ki: nem Fradi-szurkolók voltak – „ha azok voltak, már nem azok –, legfeljebb a mérkőzés nézői, akiket nem szabad összemosni az előbbiekkel". „A történteket sajnáljuk, de a kollektív bűnösség bélyegét a tisztességes fradisták nevében visszautasítjuk" – írta a két szervezet a közleményben.

A Ferencváros szombaton az MTK-val futballozott az NB I. negyedik fordulójában, a nézőtéren egy molinót feszítettek ki, amelyen a külföldön háborús bűnösként elítélt, és a múlt héten elhunyt Csatáry Lászlóra emlékeztek. Emiatt zsidó szervezetek tiltakoztak, és a Magyar Labdarúgó Szövetség is tárgyalta a kérdést, 800 ezres büntetést szabtak ki.

Az FTC szerdán közleményben határolódott el a molinótól, amire nem volt engedélye azoknak, akik kifeszítették. A felirat miatt a fradisták is összevesztek az  internetes fórumokon, sokan azt hangsúlyozzak, hogy az ilyen cselekedetek súlyosan ártanak a klub hírnevének, akár befektetőket, játékosokat is veszíthetnek egy-egy ilyen megnyilvánulással.

Rovatok