A két legutóbbi bukaresti mérkőzésen is gyors gólt kapott a magyar válogatott, és hiába telt el tizenhárom valamint tizenegy év, vannak dolgok, amik nem változnak. Egy magyar játékosnak nem sikerül feldolgoznia azt, ha fütyülik a Himnuszt, ez a nyomás nem a csakazértis-érzést hozza elő belőle, hanem inkább összenyomja, beszűkíti.

A Haladás 26 éves védőjével, Guzmics Richárddal is ez történt, már a második percben rosszul ért a labdához.

„Tény, hibáztam, nagyot hibáztam, nagyon sajnálom. De nem tudom semmissé tenni, hiába is próbálnám. Azt beszéltük meg, hogy az első percekben megpróbáljuk átívelni a középpályájukat. Ezt akartam, belsővel próbáltam átívelni ezt a labdát, de rosszul találtam el, utólag már természetesen azt mondom, jobb lett volna hatalmasat belerúgnom lábfejjel, kirúgni a stadionból, bármi. Sajnos döntően befolyásolta a meccs kimenetelét ez a hiba, és nem tudtunk utána váltani” - mondta Guzmics, akit Marica könnyedén megkerült, miután hozzá passzolta a labdát. (A harmadik gól előtt is volt egy megkerülős csel, akkor Liptákot futotta körbe Tanase.)

Egervári fejében nyilván az fordult meg, hogy a fizikai fölényt kihasználva lehet esetleg eredményt elérni.

A játékos jó esetben tízezer ember előtt játszik, és nyilván kényszerből került be a sérülések után, a kapitány döntése is megkérdőjelezhető, hogy valóban nincs-e jobb játékos nála, és miért nem ellenkező hatást váltott ki belőle a sok néző valamint a jó hangulat.

„Ha nincs az első gól, más lett volna a játék képe, ha 0-0 az első harminc perc, esetleg a félidő, máshogy alakulhatott volna. Ettől még sok párharcot elveszítettünk, mindig előbb értek oda valahogy a labdákra, és még rúgtak két gólt, nem tudtuk uralni a játékot. Enyhe mezőnyfölényt olykor éreztem, de ez helyzetekben nem jött ki” - összegzett.

A sokat küzdő, de a román védők között sokszor eltűnő Böde Dániel így látta: „Nagyon nehéz megszólalni. Az első gól után arra gondoltam: hibázott az egyik társunk, de nincs semmi veszve, közösen ki kell javítanunk a hibáját, és megfordítjuk a meccset. A második gól előtt helyzetbe kerültem, a védők szereltek, az ellentámadásból pedig a román játékos élete gólját lőtte. Utána esélytelenek voltunk."

Amikor a magyarok a szurkolókhoz mentek megköszönni a biztatást, Bogdán Ádám kapta a legnagyobb tapsot, akinek két nagy bravúrjával legalább a kiütéses vereséget elkerültük.