Az októberi feladat adott, Amszterdamban nyernie kell a magyar labdarúgó-válogatottnak a már továbbjutott hollandok ellen, és akkor szinte biztosan elérheti a vb-selejtező csoport második helyét.

A győzelem azért nehéz, mert a saját súlycsoportunkhoz tartozó románokkal sem bírtunk Bukarestben, a továbbjutást meghatározó meccset pedig az 1986-os vb-re jutás óta nem sikerült idegenben nyerni. Hatalmas bravúr lenne, és Egervári már az elején úgy számolt, kettőre legalább szükség lenne a pótselejtezőhöz, eddig viszont csak egy bravúrunk volt, a törökök hazai legyőzése. Mert az észtek elleni hat pont nem az, még ha a kapitány az elején még igyekezett így beállítani az észtek erejét.

Egervári a MTV szerda reggeli műsorában is szóvá tette, hogy néhány játékost szíven ütött a sok-sok bírálat, ami érdemtelen volt velük szemben, mert a sport arról szólt, hogy nem mindig sikerül megvalósítani, amit szeretnénk. Mindenki önkritikus volt, a szakmai stáb is, de szerinte nem kell a küszöb alatt közlekedniük.

Nem tudjuk, az önkritikus szakmai stáb mit látott, pár dolgot összegyűjtöttünk, amit ha tisztáznak egymás között, talán nemcsak virtuális esély, hanem akár valós is lehetne a pótselejtező.

1, Egervárinak két dologra nem sikerült felkészítenie a csapatát, a márciusi zártkapus meccs hangulatára, valamint a bukaresti katlan hangulatára pénteken. Egyik sem könnyű, de egyik sem megoldhatatlan, mindkettő pszichológia és mindkettő koncentráció kérdése.

Király Gábor említette, hogy sem 1999-ben, sem 2001-ben nem hallották a Himnuszt a románoktól. Vagyis a kezdés nem okozhatott nagy meglepetést, mégis feldolgozhatatlan lett a stressz. Olyan kisugárzással kellett volna felmenniük a játékosoknak, hogy az elején, amíg megy a hörgés, csak a legbiztosabb megoldást választják, de eközben átharapják a vasat is.

1999-ben a második, illetve 2001-ben az ötödik percben már jött is a román gól. Harmadszor is bekövetkezett ugyanaz, kétszer sem tanultunk egy korábbi hibából.

Bukarestben igazából még így is ki lehet kapni, de akkor is és itthon is a legegyszerűbb feladatot, a labda egyszerű elrúgását nem sikerült megoldani. Ha az itthoni meccs megvan, és sikerül a 90 perc ráadásában kirúgni a labdát a stadionból, ha megvan a végig tartó koncentráció, ha megvan a kispadon is a dörzsöltség, hogyan lehet finoman húzni az időt mondjuk a technikai zóna véletlenszerűen tudatos átlépésével. Ha esetleg nem áll be tök feleslegesen Halmosi Dzsudzsák helyére – az jött le, akiben meglett volna a dörzsöltség –, hanem egy másik cserével több idő megy el, az a meccs meglehetett volna. Mert az volt az igazi nagy esély, két pont és leírhatatlan lélektani előny.

2, Lipták lassúsága még a magyar mezőnyben is szembetűnő, mégis kezdett Bukarestben, ezért az ilyen hangulathoz nem szokott Guzmicsnak valamelyest idegen helyen kellett mozognia. Középen volt, de a bal oldalon. Egervári ezt az észtek ellen már észlelte, hogy Liptákkal nem sokra megy, akkor már betette a bal lábas Kádárt középre. A védelmet nem először nem találja el, a hollandok ellen érthetetlenül állította be Eleket a balszélre, védőnek, a rejtélyes megfontolás azonnal visszaütött, még van Gaal is kiemelte, mennyire szervezetlen a magyar csapat.

3, Otigba. Ismerve a kapitány kísérletező kedvét a fiatalokkal – tizennyolc újoncot avatott -, és látva, hogy a játékos kiérdemelte Marco van Basten bizalmát, egy próbát megért volna a csehek ellen augusztusban. Akkor még ugyan nem lehetett előre sejteni, hogy Juhász megsérül, és mennyire fog hiányozni, pont egy barátságos meccsen lehetne megvizsgálni mennyire érett 21 évesen a feladatra. Három dolog biztos, mind az öt idei holland bajnokin ott volt a heerenveeni védelem tengelyében, hitelesebb, magasabban jegyzett futballkultúrából érkezik, mint Devecseri vagy Guzmics, és mégiscsak van Bastentől kap tanácsokat, nem pedig Artner Tamástól. Igaz, békéscsabai menedzsere nem kampányol hangosan érte.

Ha az Ajax ellen nem ijedt meg a lehetőségtől, talán Bukarestben sem roppant volna össze, így viszont maradt az U21-ben, ahonnan például tétmeccsre kiemelte Komant a szakvezető három éve, pedig a felnőttek csak egy barátságosat játszottak.

4, Hajnal nem kezdett Bukarestben, pedig láthatóan nem sérült, az ő nyugalma, csapatösszetartó képessége, irányítókészsége sokat ért volna akár az öltözőfolyosón is, ehelyett vezér nélkül maradt a középpálya, és még az az esély is elveszett, hogy egy pontrúgással megtalálja Vanczákot, ami jó néhány pontot veszélyes helyzetet hozott eddig. Beállása után látszott, jelenleg nincs nélküle magyar válogatott is, még ha 32 évesen, egy ingolstadti szerződéssel már a futball utáni élet felé is lépked.

5, A meccsperc nélküli románok (Rat, Torje, Marica) sokkal jobb teljesítményt nyújtottak, mint a szintén meccsperc nélküli Koman, valahogy itt is a felkészítésre, a követelésre, a pontos feladat-meghatározásra tudunk csak gondolni.

6, A szerencse, ami az előző sorozatban elkísérte Egervárit, és az előző kapitányok fölé emelte a két 90. perces, győzelmet érő góllal (svéd és finn 2-1), a románok ellen itthon és idegenben sem volt mellette. Mert ha nem úgy pattan itthon a labda az utolsó pillanatban, vagy ha nem úgy pattan idegenben az első pillanatokban, akkor minden másként alakul. És még az a szerencse sem volt meg, hogy a két meccset felcserélték volna, mert nyilván sokkal egyszerűbb lett volna előbb az észteket fogadni, és utána Romániába menni.

7, Összességében azt a segítséget, amelyiket egy vízilabda-válogatott megkap egy sorozat alatt a kispadról, amit egy Veszprém vagy egy Győr szintén megkap a külföldi edzőktől, a futballválogatott nem kapja meg. Ettől még a következő, 24 csapatos Európa-bajnokságra esélyesek lehetünk a bővítés miatt, a vb-re kerülő legjobb európai 13 közé viszont csak úgy lehet bekerülni, ha minden stimmel. A hozzáállás, hit és akarat a minimum, kellenek edzői húzások, szerencse. Az általában nem fér bele, hogy a továbbjutást a negyedik kalapból érkezővel szemben megszerzett egy ponttal ki lehessen harcolni. Mert nekünk ennyi jutott a románoktól.