Index Vakbarát Hírportál

Balotelli: kihagyott 11-es, gól, kiállítás

2013. szeptember 23., hétfő 10:51

Pepe Reina, a Napoli kapusa történelmet írt, ő ugyanis az első, aki ki tudta védeni Mario Balotelli tizenegyesét. A Milan csatárának mérlege eddig 26-ból 26 volt, a vasárnapi mérkőzés 61. percétől kezdve azonban már nem tökéletes. Balotelli nem a legjobban helyezte a büntetőt, de Reina is jól érezte a jobb alsó sarkot és ki tudta ütni a labdát.

Balotelli first penalty missed of his Career vs Napoli (Reina) 22/09/2013

Fél órával később viszont már nem mérte fel ilyen jól a helyzetet, mozdulni sem tudott Balotelli csavarására, ami pontosan a léc mellé érkezett a hosszú oldalon. Ez azonban csak a szépítésre volt elég, a Milan 1986 óta először kapott ki a Napolitól.

Mario Balotelli Amazing Goal ~ AC Milan vs Napoli 1-2 HD 22/09/2013

A lefújással sem ért véget a 23 éves csatár számára a mérkőzés, hevesen vitatkozott Luca Banti játékvezetővel a 90 perc után is, amiért az második sárga lappal kiállította. Csapattársának, Marco Ameliának kellett lefognia, nehogy még nagyobb bajba keveredjen.

Viselkedésével érthető módon Massimiliano Allegri, a hazai csapat, a Milan vezetőedzője sem volt elégedett. „Amikor vége a mérkőzésnek, a legjobb, ha mindenki csendben marad ahelyett, hogy a bíróval vitatkozna. Úgysem fog változtatni már semmin. Balotellinek változtatnia kell ezen a téren” - mondta a Sky Sport Italiának.

Rovatok