Index Vakbarát Hírportál

Egyre jobban zidane-osodik Isco

2013. szeptember 25., szerda 14:49

Amikor  nyáron 30 millió euróért leigazolta a Real Madrid Iscót a Malagából, viszonylag kevesen ismerték a támadó középpályást, annak ellenére, hogy a nyári U21-es Európa-bajnokságon remek formát mutatott.

Az előszezonban gyorsan bejátszotta magát Ancelotti kezdőcsapatába, részben miatta is adhatták el Özilt. Nem a semmiből tűnt fel azonban, a Málagában 69 bajnoki meccsen már megmutatta, hogy nagyon biztosan tudja vezetni a labdát a sűrűben, váratlan megoldásai és labdakezelése pedig már-már a Real korábbi 5-ösét, Zidane-t idézi. Az pedig csak ráadás, hogy legalább annyira szeret sarkazgatni a védők között, mint a francia.

Isco- Skills and Goals 2012-2013 Malaga FC

A hétvégi, Getafe elleni mérkőzésen Di Maria küldött felé egy közel 40 méteres passzt az ötös sarkáról, Isco pedig gondolkodás nélkül, fejmagasságba emelt lábbal húzta azt tovább Cristiano Ronaldo elé, olyan magabiztossággal, mint egykor Zidane tette.

Isco amazing skill | Real Madrid vs Getafe, 22/09/13

Cristiano Ronaldóval különösen jól megértik egymást, ők ketten rúgták a Real idei góljainak kétharmadát (18-ból 12-t), Isco gólja előtt pedig az a ritka eset fordult elő, hogy a portugál gyorsan elvégzett szabadrúgásból passzolt, nem pedig kapura szúrta azt.

A mindössze 21 éves játékos ráadásul jobban kezdte első realos szezonját, mint az Arsenalhoz távozó Özil, vagy akár Sneijder és Zidane tette. 5 meccsen négy gólnál jár (ez egyébként a legjobb kezdés spanyol játékostól a Realban Guti 2000-es rajtja óta), ebből az ötből ráadásul négyet végigjátszott, csak az isztambuli 6-1-re megnyert meccsen cserélte le Ancelotti.

Özil ugyan az első öt meccsen pályára lépett 2010-ben, de novemberig kellett várnia, mire 90 percet játszhatott, Kaká és Sneijder az első öt meccsből csak egyen játszott, Zidane pedig háromszor volt kezdő az első ötből.

Júliusban, amikor a Real Madridhoz szerződött, nem titkolta, hogy gyerekként Zinedine Zidane játékát kedvelte a legjobban, aki személyesen győzte meg a középpályást, hogy a Realban folytassa karrierjét, és ne korábbi edzője, Manuel Pellegrini mellett a Manchester Cityben. Ehhez azonban kellett Florentino Perez, a csapat elnökének áldása is, aki szerint túl sok középső középpályás volt már a keretben. Zidane azonban őt is meggyőzte.

Iscónak is a megfelelő mennyiségű játéklehetőség volt a legnagyobb gondja, a nyár elején ugyanis attól tartott, hogy Özil és Kaká mögött nem játszhatna eleget. Azóta a német és a brazil is távozott Madridból, a korábbi Málaga-játékos pedig kihagyhatatlan lett a kezdőcsapatból.

Az Elche elleni mérkőzés előtt Carlo Ancelottitól is megkérdezték, mit gondol az Isco-Zidane párhuzamról.

Nem rossz dolog számára, hogy Zidane-hoz hasonlítják, főleg olyan mérkőzések után, amilyeneket idén játszott. Van benne igazság, hogy hasonlít rá. De erről inkább Zidane-t kellene megkérdezni. Amikor én tettem, azt mondta, hogy még nem éri el azt a szintet, de a közeli jövőben már ott lehet.

Zidane 1996-ban, 24 évesen igazolt a Juventusba, ott vált igazán klasszis labdarúgóvá. Utána lett aranylabdás, valamint háromszor Az Év Játékosa a FIFA-nál. Iscóról meglehetősen korai lenne még azt állítani, hogy olyan, vagy közel olyan jó játékos lesz, mint Zidane, a játékstílusuk közötti hasonlóság azonban szembetűnő. Elég csak megnézni, hogy gyötri át két védőn a labdát a Betis ellen, mindkettőnek kötényt adva.

Isco Incredible Skill and Quick Feet Real Madrid vs Real Betis, 18 08 13

Rovatok