Index Vakbarát Hírportál

Elképesztő kamutizenegyessel nyert a Real

2013. szeptember 26., csütörtök 11:01

A vendég madridiak könnyen emberhátrányba kerülhettek volna az első félidőben az Elche ellen a spanyol bajnokság hatodik fordulójában, csak a bíró jóindulatán múlt, hogy Sergio Ramos a pályán maradhatott. A Real védője már a kilencedik perctől sárga lappal játszott, majd a 34. percben megkaphatta volna a másodikat is, amikor a mellette ellépő Corót gondolkodás nélkül lerántotta. César Múniz játékvezető azonban nem adott lapot a védőnek, sőt, a reklamáló hazai Botia kapott sárgát.

A 0-0-ás félidő után a második játékrész elején Cristiano Ronaldo egy szabadrúgásból szerezte meg a vezetést a Realnak. A portugál maga harcolta ki a pontrúgást, de a gólhoz kellett az is, hogy Manu Herrera nagyon bizonytalanul nyúljon az előtte megpattanó labdáért.

A 57. percben a hazaiak nagyon szerettek volna büntetőhöz jutni, amikor Damien Suarez elesett a tizenhatoson belül Khedira mellett, a bíró azonban nem adott büntetőt, az uruguayi műesését viszont sárga lappal jutalmazta. Ez is vitás ítélet volt.

Real Madrid - Elche

A hosszabbítás legelső percében aztán az Elche egy villámgyors akcióból egyenlített, a kirúgást is beleszámolva mindössze a negyedik érintésből fejelt Diego Lopez kapujába a csereként beállt Richmond Boakye.

Túl sokáig nem örülhettek azonban az egyenlítésnek, mindössze két perccel később ugyanis a Madrid büntetőhöz jutott egy szöglet után, miután César Muniz bedőlt Pepe színészkedésének. A portugál Real-védő úgy csinált, mintha lerántották volna, de a képek szerint ő fogta magához a kezénél fogva Carlos Sánchezt, és a vétlen Elche-játékos ellen ítélt a bíró, holott kifelé járt volna szabadrúgás.

A hazaiak heves reklamálásba kezdtek, amelynek négy sárga lap lett az eredménye, Cristiano Ronaldo pedig csak többpercnyi közjáték után végezhette el a tizenegyest, melyet be is lőtt.

A lefújás után az Elche játékosai tovább folytatták a reklamálást, Sánchezt úgy kellett lefogni, hogy neki ne rontson a bírónak, aki a második sárgát is felmutatta a hevesen vitatkozó kolumbiainak.

A találkozón összesen 10 sárga lapot osztott ki a játékvezető, ebből nyolcat az Elche játékosainak.

Pepe még a mérkőzés után is kiállt a bíró döntése mellett: „Nézzék meg a képeket. A szögletnél próbáltam a labdáért menni, de megragadott, és a földre estünk, ezért adott tizenegyest a bíró. Az Elche védője végig háttal állt a labdának, oda sem nézett, csak engem próbált blokkolni."

Győzelmével a Real harmadik a bajnokságban a 100 százalékos Barcelona és Atletico Madrid mögött, míg az Elche hat forduló után továbbra is nyeretlenül áll az utolsó helyen.

Rovatok