Futballtörténeti pillanat volt 1979-ben, amikor az SC Olt a román élvonalba jutott. Akkor a magyarnál valamelyest gyengébb volt a román bajnokság, a Scornicestiben játszó csapat azonban egyre csak emelkedett és erősödött. Későbbi BEK-győztes játékosok is megfordultak a tízezres falu nagyratörő csapatában, amely 11 évig az első osztályban maradt, sőt, egyszer még a negyedik helyre is előrelépett, és majdnem elérte a nemzetközi kupaszereplést.

Az Olt-menti Scornicesti jó harminc éve prosperáló környék volt, a környező gyárak működtek, utak épültek. Persze nem véletlen, a Kárpátok Géniusza, vagyis Nicolae Ceaușescu ugyanis a faluban született, és a város a faluban nevű programot természetesen ott szerette volna elsőként megvalósítani.

Ebben jelentős szerep jutott a futballnak is. Az persze a múltban sem volt ritka, hogy egyes országok vezetőinek szívügye legyen a futball, gyakran járt meccsre Mussolini vagy Franco is, de Romániában példa nélkül álló volt, hogy a semmiből futballklubot építettek.

Ceaușescu energiát és pénzt nem sajnálva belevágott, és a csapat egészen 1991-ig folyamatosan az első osztályban is maradt. A diktátor kivégzése azonban megpecsételte a klub sorsát, abban a szezonban csak 12 pontot szereztek, a sortűz után már nem is nyertek meccset. A csapat jelenleg negyedosztályú, a dicső múltból csak a Viitorul Stadion maradt meg a falu határában, bár egy része már az enyészeté.

Ceaușescu a vadászatot lényegesen többre becsülte a futballnál, a testőrsége által készített korabeli felvételeken sem lehet látni, hogy futballozna, inkább a röplabda volt a kedvence, de a megalomániájához passzolt a futballt.

Az érkezéskor egyből szembetűnik, hogy a földszinten varroda üzemel, az elsőn pedig lakások vannak. A száradó ruhák azt jelzik, öt vagy hat család otthona. Három kóbor kutya is feküdt a bejárat előtt, ami Romániában a turistafotók kedvenc témája.

A stadionhoz vezető járdákat már benőtte a gaz, de még most is kivehető, merről jöhetett be a vendégcsapat, honnan érkeztek a szurkolók, és nem utolsósorban honnan érkezett a Conducator, akinek a máig álló szülői házától három kilométerre van a stadion. Kettejük kapcsolatára emlékezve egy milliomos múzeumot akar létrehozni a parasztházban.

A varroda egyik tulajdonosa nem is lepődött meg, amikor arra kértük, hogy szétnézhessünk, örömmel nyitotta ki a kaput, amin keresztül a szentélybe léphettünk. A göröngyös pályán éppen a füvet vágták.

A csatornafedeleket már régen ellopták, ezért minden lépésre vigyázni kellett, nehogy hirtelen eltűnjünk egy nagy lyukban, amikből volt vagy 30 darab a pálya körül. Ugyancsak eltűntek a lelátókról a fapadok, így csak a fapallók rozsdás vastartói éktelenkedtek ki 10-20 centire a betonból. A főlelátón 21 sort számoltunk meg, vagyis nagyjából 15 ezres lehetett. Ez a tribün amúgy nincs lezárva, de a legfelső sorban szétmállott a beton a talpunk alatt, minden lépésünknek összetéveszthetetlenül recsegő zaja volt.

Ceaușescu nem itt, hanem a másik oldalon foglalt helyet, ott valamelyest stabilabb a szerkezet, ezért a mostani előírásoknak megfelelően beszékezték, és oda már a nézők is mehetnek.

Ceaușescu a tribün felett, egycenti vastag üveg mögött ült. Aztán amikor ezeket az üvegtáblákat is betörték, a szilánkokat otthagyták, húsz év alatt szerteszét szóródtak a szektorok között. Azon az oldalon a szilánkok ropogtak a lábunk alatt.

A székek között szétköpködött szotyihéjak rohadnak feketén. A lenyírt füvet sem vitték el a stadionból, hanem a pálya szélére szórták, csomókban a kerítésnél rohad.

A kitört üvegtáblák tátongó helyén kis mászással elérhető a VIP. Az épen maradt négyzetméteres üvegtáblák mögött még azt is elképzelhetjük, milyen látványban lehetett része Románia egykori élet-halál urának. Az összes lambériát nem vitték el tüzelőnek a helyiek, vannak olyan helyiségek, ahol megmaradt a falakon, plafonokon.

A VIP amúgy eléggé tágas – a 80-as években a korát megelőzte az építmény -, öt helyiségből áll, a szekus őrségnek kellett a hely. A diktátor hatalma és paranoiája csúcsán minden nap öltözéket váltott, a KGB mérgezésétől félt. Amit szombaton a vákuumos fóliákból magára vett, vasárnapra elégették. A felesége, Elena a pályára is elkísérte, nem kizárt, hogy itt is koccintottak, amikor Elenát a tudományos akadémia vezetőjének nevezték ki, noha négy elemit végzett.

A csapokkal, mosdókagylókkal sem kezdtek semmit, azok is ottmaradtak. Közismert, hogy Ceaușescu viszonylag alacsony volt, így a helyiségek között egészen alacsony a belmagasság. Noha a megtermett testőröknek biztosan le kellett hajtaniuk a fejüket, ha az egyikből a másikba szerettek volna átjutni, Ceaușescunak viszont olyan érzése támadhatott, hogy a homlokával érinti a plafont, mintha ő tartaná a gerendákat.

A helyiségekben szétszórt női cipők alapján úgy tűnik, kisebb szerelmi kalandoknak is megfelelhet a szoba, de a paplanok arra utalnak, valaki jobb híján szállásnak használja.

A stadiontető egész jó állapotban maradt meg, bár eléggé rozsdás, de a 80-as években Magyarországon sem volt olyan stadion, amely fedett lelátóval büszkélkedhetett volna. Ceaușescu ebben is maradandót akart alkotni, ahogy megalomániája kiteljesedésekor a román parlamentet is nagyobbra óhajtotta építeni, mint a washingtoni Fehér Ház, és nem számított, hogy eközben az ország túlnyomó részében éheznek.

Nemcsak a stadion oldalában, hanem a lelátó alatt és mellett is ecet- és akácfák nőnek ki a beton repedéseiből.

A stadion kihasználtsága rendkívül szerény – még büfé sincs benne, pedig a csempézett pult megmaradt a földszinten -, de Ceaușescu hatalma csúcsán még a slatinai megyeközpontból is kirendelték az embereket, hogy komoly tömeg előtt szerepelhessen a nagyvezér csapata.

A 30 ezres nézőszám sem volt ritka, de mivel mesterségesen duzzasztották fel, nem volt tartható. Ma körülbelül ezren járnak a negyedosztályú klub mérkőzéseire.