Az UEFA nagyon jót húzott az 19 év alattiak Bajnokok Ligájával, mert a nagyok meccse előtt a fiatalok is megmutathatják, mire képesek.

A Real Madrid-Juventuson abban bíztunk – 1500 néző látta -, hogy a Kassa mellett született Varga Attila is pályára lép a vendégcsapatban, de ő a szlovákokkal az U17-esek világbajnokságán szerepel, ezért kimaradt a keretből.

Ezért úgy bújtam a játékosmegfigyelő szerepébe, hogy senkit sem ismertem. Adott volt tehát, hogy csak számokat írtam fel a papírra: striguláztam, hányszor választott jó vagy rossz megoldást a játékos, hogy lépett be a játékba, hogy helyezkedett, ilyesmi.

Régebben a magyar pályákat is így járhatták a klubok megfigyelői – a PSV világszintre terjesztette ki a rendszerét, abból jött Romario és Ronaldo is -, és ha felfigyeltek valakire, akkor beajánlhatták egy nagyobb egyesületnek.

Izgalmas munka, szép, de iszonyú nehéz feladat. Nem véletlen, hogy a legnagyobb klubok is gyakran mellélőnek a kiválasztáskor. Egy korosztályból 30-40 játékost kipécéznek, és ha csak egy is beválik, már megérte. Ismerős ez a rendszer, Liverpoolban vagy Newcastle-ben, de más nagyobb csapatokat is lehet említeni, ahol voltak magyarok, ami annál többet nem jelentett, hogy a világ összes pontjáról összeszedett harmincba belekerült. Még ha itthon más is volt a retorika.

Egy jó megfigyelő, aki csak 30 százalékban helyesen érzi meg, kit kell választani, megbecsült ember egy klubnál, hiszen mindegyik ügyletnél pénzmozgás van, és veszíteni ilyenkor sem szeretnek még a legnagyobb klubok sem.

Ezen a meccsen nyilván mindenki a tízes mozgására volt kíváncsi, ő volt ugyanis Zidane fia, és valóban már a mozgásáról fel lehetett ismerni az apját. Ugyanaz a kéztartás, ugyanaz kissé lomhának látszó futás. A technikája és a koordinációja persze nagyon más, nagy bravúr lenne tőle, ha egyszer a Real Madridban is bemutatkozna. (Egy meccs után is vállalom ezt a megállapítást.)

A kilences, a kolumbiai Narvaez négyet vágott, de az első egy hatalmas kapushiba volt – Citti nem lesz Buffon, ha csak rohamosan nem fejlődik -, de mégsem ő volt a legjobb játékos.

Hanem a kettes. Fransisco Rodriguez, vagyis Fran. Nyilván lényegesen többször kellene látni, de ezentúl megnézem a meccseit, mert kiválóan rúg – 33 méterről bombázott most a jobb felsőbe -, egyszer sem tudták lefutni, ha védekezni kellett. Ha az alapvonalig kellett vinni és beadni a labdát, akkor is jó megoldásokat választott, ha esetleg befelé kellett indulni, akkor is jó volt az összjátékban. A szertelenség talán csak őt nem jellemezte az egész meccsen.

Emlékszem, mekkora jövőt jósoltak a Realnál Javier Portillónak, akit 2002-ben láttam is egyszer játszani már a felnőttek között BL-meccsen. A Panathinaikosznak lőtt egy gólt a 80. percben, miután becserélték idegenben. Meg voltam győződve róla, hogy nagy játékos lesz az akkor még 19 éves, Raúl mellett fog villogni, és hogy nem véletlenül tették a szerződésébe a 35 millió eurós kivásárlási árat.

Összesen hat gólt lőtt a Real Madridban. Kölcsönadták, kis csapatokban, a másodosztályban előbb tündökölt, most ott sem, az utolsó előtti Hercules játékosa 31 évesen. Nem írtak arról, hogy sorozatosan sérülések hátráltatták volna, egyszerűen nem fejlődött úgy, ahogy elvárták tőle, vagy éppen nem fejlődött úgy, ahogy abban az évben, amikor bemutatkozhatott a legjobbak között.

Fransisco Rodrigueznél is megvan a veszély, hogy nem lesz igazán neves játékosa, de inkább arra tennék pénzt, hogy három éven belül ő lesz a Real Madrid jobbhátvédje, és Arbeloát kitörli majd az emlékezetből, mert ő inkább Michel Salgadóra emlékeztet.

Vagy a futball véletlenszerűsége és minden nehézsége nála is érvényesül, és nem fut be.