Index Vakbarát Hírportál

Először Kongót és Guineát kell utolérni

2013. december 11., szerda 01:03

Már-már a nemlét határait feszegeti, hogy mennyire a háttérbe szorultak a magyar futballisták az európai topligákban. A mostani hétvégét kiválasztottuk, és megvizsgáltuk, milyen nemzetek uralják a topligákat a saját országból származó futballistákon kívül. Szúrópróbaszerűen választottuk ki a hétvégi fordulót, és tudatosan az angol, olasz, német, francia bajnokságokat, a spanyoloknál pedig az eggyel korábbi hétvégét, mert a mostani kupaforduló volt.

A magyaros technikát már az ötvenes évek végén megismerhették az országban, ha technikailag bármennyire is képzettek lennének a magyarok, leigazolnák őket, mégis két védekező középpályás kellett középcsapatoknak (Pintér Ádám és Molnár Balázs), és ők is gyenge szezonokat futottak.

 

A feltüntetett táblázatok jobb megértéséhez szükséges elmondani, hogy azoknak a nemzeteknek a futballistáit is beszámoltuk, akik csak csereként álltak be, mint a kezdőjátékosokat.

Hol áll a magyar foci? Spoiler

Az angol bajnokság fordulója hétfőn este ért véget, így lett teljes a kép, és bár a franciáknál egy meccs elmaradt, ez a tény az arányokon alig változtatott volna, legfeljebb még hátrébb szorultunk volna az így sem túlságosan izmos, holtversenyes 50. pozícióból.

 

Az adatokból azonnal kitűnik, hogy a francia amellett, hogy topbajnokság nagy sztárokkal, légiósaik két másik topligában dobogósok, már ami a létszámot illeti. Angliában Arsene Wenger londoni megjelenésével lett sok francia, de most már a Newcastle is felzárkózott az Arsenal mellé. A franciák Olaszország felé is nyitnak, kedvelik is őket, és ezért tudtak a Serie A harmadik helyére fellépni.

 

A brazilok két első hellyel rendelkeznek, ebből az egyik holtversenyes, mert a Bundesligában a hét végén éppen annyi svájci volt a pályán, ahány dél-amerikai.

 

Olaszországban viszont hatalmas a brazil fölény. A másik nagy játékosexportőr, Argentína is kétszer dobogós, ebben sincs semmi meglepő, ezzel az összetett második helyére léptek fel.

 

Sokkal érdekesebb adat, hogy Japánnak nyolc Bundesliga-játékosa van, akik rendszeresen játszanak is, a kép tehát nem csalóka, nemcsak ebben a fordulóban bíztak bennük. Ugyanennyi játékosuk van a horvátoknak

A belga foci szárnyalását is jól alátámasztják az adatok, mindegyik ligában ott vannak, és több légiósuk van a hollandoknál.

A korábban az egyik jeles exportőrnek számító Nigéria ugyanakkor valamelyest visszaszorult, Elefántcsontpart egyértelműen átvette a szerepét, egyáltalán nem lenne meglepetés, ha a vb-n jobban szerepelnének. Inkább az a meglepő, hogy egy vb-keretnyi szenegáli van a topligákban, ennek ellenére nincsenek ott a vb-n, és már az előzőről is hiányoztak.

Magyarországról Szalai Ádám és Huszti Szabolcs összesen 96 percet kapott a legutóbbi fordulóban. A Schalke csatárát a hajrára cserélték be, Huszti kezdő volt ezúttal, csapata azonban 4-2-re kapott ki Stuttgartban.

A két magyar játékoshoz a közeljövőben valamikor hozzávehetjük az angol első osztályban játszó Gera Zoltánt is a West Bromwichban, aki tavaly sem került be minden alkalommal a kezdőbe, és nem csak a sérülései miatt, hanem a taktikába nem fért bele.

Milyen erős bajnokságokban készülnek a válogatottak az Európa-bajnokságra?

Hogy mindössze két légiósunk maradt, azért is szörnyű, mert noha a 2016-os Európa-bajnokságra a rendező Franciaország mellett 23 csapat jut ki, de több olyan országot is találtunk, amelyik nincs ott a vb-n, de sokkal több légiósa van. Ha őket sikerül jól összerakniuk, veszélyesebb lesznek a magyar válogatottnál, elég csak Csehországot vagy Lengyelországot említeni.

Már Macedónia is előttünk van, ráadásul egy bombaformában játszó BL-győztesük is van, Goran Pandev a Napoliban. Ha Gera most is játszana, holtversenyben lennénk velük, a kimutatás szomorúságán ez azonban nem változtat.

Guinea és a Kongói Köztársaság (volt Zaire) több játékossal is jelen van az európai topligákban. Kongói például Mulumbu (WBA) vagy Makiadi (Freiburg) vagy Lukymia (Werder) és akkor még nem beszéltünk Mbokaniról, aki szintén kongói, jelenleg az ukrán Dinamo Kijev csatára – előtte belga bajnok volt a Liege-zsel és gólkirály is -, ilyen szintű csatárunk nem igazán volt az utóbbi évtizedekben.

A világranglistás helyezésünk, a pillanatnyi 44. hely abszolút reális ezen statisztika ismeretében, és most láthatjuk, mennyire erőn felüli volt, és leginkább csak a jó ellenfélválasztásnak köszönhető a harmincba kerülés.

Amíg ilyen hátul leszünk ebben az összevetésben, sok jóra nem számíthatunk. Kivált, hogy a 2016-os Eb-selejtezők sorrendjét már nem magunk állíthatjuk össze, hanem az európai szövetség (UEFA), amelyik természetesen dönthet úgy, hogy júniusban játszanunk kell, amitől általában irtózunk, illetve a legnehezebb meccsek is előre kerülhetnek, ami az eddigikben jellemző, a csoportmeccsek végéig fennmaradt izgalmakat csillapíthatja. 

Az összesítés

1. Brazília 74,

2. Argentína 55,

3. Franciaország 38,

4. Spanyolország 26,

5. Portugália 23,

6. Szenegál 22,

7. Belgium 17,

8. Svájc 16

9. Kolumbia 15

10. Elefántcsontpart, Hollandia, Horvátország, Olaszország, Írország 14,

15. Csehország, Uruguay, Szerbia 13

18. Chile 12,

19. Kamerun, Svédország, Lengyelország 11,

22. Nigéria és Skócia 10,

24. Egyesült Államok, Wales, Ausztria, Bosznia, Dánia, Japán 9,

30. Algéria és Mexikó és Marokkó, Törökország 8,

34. Szlovénia és Görögország 7

37. Németország és Ghána és Mali 6

40. Norvégia 5

41. Románia, Peru, Togó, Dél-Korea 4

45. Szlovákia, Venezuela, Montenegró, Kongói Köztársaság, Guinea, Macedónia 3-3

51. MAGYARORSZÁG, Burkina Faso, Tunézia, Gabon, Paraguay, Dél-Afrika, Albánia, Finnország, Honduras, Kongó, Izland, Irán, Izrael, Bulgária 2-2 játékos

64. Angola, Zambia, Mozambik, Benin, Costa Rica, Jamaica, Benin, Közép-afrikai Köztársaság, Mauritánia, Haiti, Örményország, Észtország, Lettország, Kanada

Rovatok