Index Vakbarát Hírportál

A csapat sztrájkolt, az elnököt rúgdosták

2014. január 9., csütörtök 16:12 | aznap frissítve

A spanyol másodosztályú Racing Santander botrányos kupameccset játszott szerda este az Almería ellen (1-1).

A futballisták már a mérkőzés elején tiltakoztak, a kezdés után húsz másodpercre az egész csapat leállt, nem voltak hajlandók játékba avatkozni. Az Almería-játékosok vették a lapot, kirúgták a labdát, és megvárták a tüntetés végét. A hazaiak szeptember óta nem kaptak fizetést, ezért döntöttek úgy, hogy a pályán is tesznek valamit a helyzet ellen.

Los jugadores del Racing de Santander se quedan sin moverse en señal de protesta

A szurkolók ennél jóval tovább mentek, a kapu mögötti ultrák megpróbáltak betörni a pályára, majd a mérkőzés 59. percében a páholyban ülő Angel Lavin elnökre támadtak, dobálták, spanyol lapok szerint néhányan bele is rúgtak a klubvezetőbe. Végül a stadion biztonsági személyzete rakott rendet a lelátón.

Aficionados del Racing de Santander intentan asaltar el palco y agredir al presidente

A nyolcaddöntőn amúgy a vendég Almería szerzett vezetést, a hazaiak 65. percben egyenlítettek, a visszavágót jövő héten játsszák majd.

Rovatok