Index Vakbarát Hírportál

Amikor még nem kellett a Milant kivégző tini

2014. január 13., hétfő 11:18

Vasárnap a Milan idei szezonja újabb mélypontot ért el – a kiesőhelyen álló Sassuolo 0-2-ről fordítva nyert ellenük 4-3-ra, ráadásul úgy, hogy egy mindössze 19 éves támadó mesternégyese intézte el őket, alig 47 perc alatt. Ez volt az első eset a Milan történetében, hogy valaki egy meccsen négyet rúgott nekik.

Domenico Berardi (Sassuolo) scores a poker (all 4 goals) vs AC Milan

Domenico Berardi ráadásul nem a klasszikus karriert járta be. Mindössze 16 évesen került profi csapathoz, akkor is csak a puszta véletlennek köszönhetően. Berardi egyetemen tanuló bátyját látogatta meg 2010-ben, amikor beszállt egy baráti, kispályás meccsbe. A játékosok közül azonban az egyiküknek történetesen kapcsolatai voltak az akkor még másodosztályú Sassuolóhoz, és hamar be is ajánlotta a 15 éves srácot, aki tanárian játszott a nála nagyobb és erősebb társak között. Ez a játékos nem más volt, mint a Sassuolo utánpótlásrészlegének vezetője, Luciano Carlino, így gyorsan szerződést kapott a csapatnál, ahol villámgyorsan bekerült a ificsapatba, majd a felnőttek közé, és már velük kezdte meg a 2012-13-as szezont.

Másoknak azonban nem tűnt fel Berardi tehetsége, otthon, Cabariában ugyanis senkinek sem kellett – a jelenleg negyedosztályú Nuova Cosenza el is küldte egy próbajáték után, bár ezt azóta már alighanem bánják.

Az első meccsén ugyan még nem talált be a Seria B-ben, a másodikon viszont már igen, és meg sem állt 11 gólig, mellyel négyes holtversenyben házi gólkirály lett Emanuele Terranova, Richmond Boakye és Leonardo Pavoletti oldalán.

A remek szezon természetesen több nagy klub érdeklődését is felkeltette, figyelte őt a Manchester City és a United is, de a Napoli és a Milan is szerette volna megszerezni. Végül maradt a Sassuolóban, igaz, a Juventus megszerezte játékjogának felét Luca Marronéért cserébe. A Juventus ezzel a komplett Sassuolo-csatársort birtokolja, hiszen Berardi mellett Simone Zaza is tőlük van kölcsönben a modenai csapatnál, amely idén először szerepel az olasz első osztályban.

Berardi viszont eltiltással kezdte a történelmi idényt, még az előző szezon utolsó mérkőzésén kapott piros lapot, amiért három meccsre tiltották el. De nemcsak klubcsapatában, hanem a válogatottban is voltak gondjai – amikor behívót kapott az U19-esek közé, elfelejtett reagálni, és mivel nem tudott erre megfelelő magyarázatot adni, így 2014 márciusáig eltiltották a korosztályos csapattól.

Eltiltásából visszatérve viszont beindult. Első hét meccsén hat gólt szerzett, akkor csak Giuseppe Rossi és Alessio Cerci volt eredményesebb nála az olaszoknál. Igaz, négy büntetőből született.

Domenico Berardi - Sassuolo 2013/14

A Sampdoriának már korábban rúgott egy mesterhármast – ez csak Silvio Piolának, Giuseppe Meazzának, Felice Borelnek, Alessandro Del Pieronak és Francesco Grandolfónak sikerült ilyen fiatalon, mesternégyest pedig csak Meazza és Piola rúgott 20 éves kora előtt.

Berardi a mérkőzés után hererákkal küzdő játékostársának, Francesco Acerbinek ajánlotta győzelmét, illetve azt is elmondta, hogy mesternégyeséből a harmadik gólja volt a legszebb, a találkozó után pedig Kaká mezét kérte el, amit egy barátjának ajándékoz majd. Jelenleg 11 gólnál jár a bajnokságban, vagyis már most annyit rúgott, mint egy éve a Serie B-ben, a góllövőlistán csak a fiorentinás Giuseppe Rossi előzi 14 góllal.

Rovatok