Index Vakbarát Hírportál

Horror-rúgással vághatta el magát Coentrao a Madridnál

2014. január 16., csütörtök 14:09

Egyre több spanyol és angol lapban lehet arról olvasni, hogy Fabio Coentrao iránt nagyon érdeklődik a Manchester United, illetve a Tottenham is figyeli. A portugál védő a szerdai kupameccs után akár egy lépéssel közelebb is kerülhetett a távozáshoz, miután egy elképesztően buta és legalább annyira durva belépő után leküldték a pályáról.

Coentrao pontosan tudta, mit kap majd azért, hogy a földön fekve utána rúgott az Osasuna egyik játékosának, a bíró még fel sem mutatta neki a második sárga lapot, már ment is le a pályáról. Nagyon úgy tűnt, hogy a balhéra ment, ugyanis az oldalvonal felé indulva azonnal belekötött az ellenfél egy másik játékosába is, Angel di Mariának úgy kellett ellökdösnie onnan a begőzölt védőt.

Fabio Coentrao horror-rúgása (piros lap)

A portugál azon kapta fel a vizet, hogy hatalmasat lökött rajta Roberto Torres a levegőben, ezt azonban Oier Sanjurjón törlesztette, még a földön fekve. Coentrao mellett egyébként Torres is sárgát kapott a megmozdulásáért, de neki csak az első lapja volt a mérkőzésen.

Eközben az El Mundo Deportivo információi szerint a Real már meg is állapodott a portugál helyére kinézett Guilherme Siquierával és annak klubjával, a Granadával. A 27 éves brazil bal hátvéd jelenleg a Benficánál szerepel kölcsönben, így kérdéses, hogy meg tudják-e szerezni még januárban.

Az ostoba megmozdulás miatt nem került bajba a Real, amely simán, 2-0-ra nyert az Osasuna otthonába.

Rovatok