27 ponttal az ötödik helyen áll a magyar futballbajnokság másodosztályában a Zalaegerszeg, bár pillanatnyilag a csapat győzelmeiről kevesebbet hallani, inkább a csőd elkerülése a fontos.

„Nagy vágyam volt, hogy Zalaegerszegen edző lehessek, mert nagyon sokat köszönhetek a klubnak. Amikor elvállaltam, tisztában voltam a körülményekkel, de azzal nem, hogy ennyire nehezen kezelhető a helyzet és azt sem gondoltam, hogy a fizetések rendszeres csúszása ennyire befolyásolja a munkát" - mondta Lendvai Miklós, korábbi 23-szoros válogatott játékos, aki tagja volt az utolsó nagy tornára, az 1996-os olimpiára kijutó válogatottnak.

„Az eltervezett edzéstervem körülbelül 40 százalékát tudtam megvalósítani. Persze, hogy rányomta a bélyegét ez a szezonunkra. Mert hiába kértem, aztán később követeltem, az egyik játékos kifordította a melegítője zsebét, így üzent nekem. Érvelhettem én utána, hogy én pedig egy fillér fizetést sem kapok, mert nem is kértem, egyszerűen nem hatásos.” 

Lendvai hozzátette, ő eleve úgy állapodott meg a vezetőkkel, nem kér ellenszolgáltatást a munkájáért, arra térjenek vissza akkor, ha eredményesnek ítélik meg. 

„Lehet, hogy én vagyok régi vágású, de én nem a pénzért lettem edző. Tényleg sokat kaptam itt. Király Gabival beszélgettünk erről, hogy ezt a klubhoz kötődést nem nagyon értheti meg más. Engem a pénz nem érdekelt, de az baj, ha azt megszokják, hogy nemcsak nekem, hanem senkinek nem kell fizetni.”

Október végén volt arról szó, hogy sztrájkolnak a ZTE futballistái, holott a hivatalos verzió szerint akkor csak az öltözőben ünnepeltek, de a fizetések már az elmúlt három évben is akadoztak, 200 millió tehető a klub adósságállománya.

„Hiába kaptam licencet, arra nem készítettek fel, hogy az ilyen problémákat hogyan kell kezelni, folyamatosan tűzben tartani egy társulatot, miközben nem fingathatom meg őket. Próbáltam ösztönből, de hosszú távon ez nem mehet. Ha az elnök úr beszél, a játékosok már előre tudják, mit fog mondani, össze is gyűjtötték a kifejezéseit, mit szokott mondani, amikor mindenkit megnyugtat, de a pénz továbbra sem jön.”

Lendvai úgy érzi, többet is kihozhatott volna a pályafutásából, de amikor a Bordeaux-hoz ment, kényszerhelyzetben volt, a klubváltás mindenkinek jó volt, csak neki nem.

„Életem végéig is pereskedhetnék, ha részletesen elmondanám, mi történt. Egy voltam csak a sok közül, akik úgy mentek külföldre, hogy a menedzser jól járt, a játékos viszont hoppon maradt. A Le Havre edzője megnézett engem is többször, el is vitt volna, mert tetszett neki a játékom, ott valószínűleg nem is lett volna akkora konkurencia, mint a Bordeaux-nál, de én itt már csak játékszer voltam. Egy bábu, tologathattak jobbra is, balra is. Amikor kölcsönbe adtak, sokat fejlődtem, Belgiumban nagyon sokat tanultam, szerettek is a Charleroi-nál, pedig csak másfél évet voltam ott, mégis az egyik legnépszerűbb játékosnak választottak meg.”

Lendvai úgy érzi, akkor tanulta meg, mit kell tudnia egy védekező középpályásnak, melyik például a három aranyszabály azon a poszton. Mindig a labda mögött lenni, egyszerű, de gyors megoldást választani, és a harmadik: megfelelő távolságra lenni a védőktől.

„Itthon ezt a posztot még mindig sokan lekezelik, pedig az egyik legfontosabb. Én is csak későn tanultam meg, mivel jár pontosan, mert a Le Havre edzője például az egyik hazai bajnoki után azt kérdezte tőlem, konkrétan mi az én posztom. Mondtam neki, hogy védekező középpályás, mire ő egy lapot rakott elém, amelyiken beikszelte, hogy a pálya melyik területein fordultam meg. Ott is, ahol nekem nem is lett volna semmi dolgom, de a szívem vitt előre, és mert más nem rendesen tette a dolgát.”

Lendvai ezt a tudását szeretné átadni itthon, bár amit elért, jobban tisztelik külföldön, mint Magyarországon. Abban azért bízik, talán egyszer majd magasabb szinten is edzősködhet.