Index Vakbarát Hírportál

A kezdőkör szélén sztrájkoltak a focisták

2014. január 30., csütörtök 22:01

Az első perc után félbeszakadt a csütörtöki Racing Santander-Real Sociedad visszavágó a spanyol labdarúgó Király Kupa negyeddöntőjében, miután az elmaradt fizetésük miatt tüntető hazai játékosok - ígéretükhöz hűen - nem küzdöttek a labdáért a kezdő sípszó után.

    A csapat tagjai ehelyett felsorakoztak a kezdőkörnél, a rivális futballisták pedig a saját térfelükön passzolgattak körülbelül egy percig, amikor is a játékvezető megállította a játékot.

Racing Santander refuse to play match against Real Sociedad [30.01.14]

A harmadosztályú együttes tagjai Mario Fernández csapatkapitánnyal az élen már hétfőn kilátásba helyezték, hogy nem lépnek pályára a mérkőzésen, ha a klubvezetés nem rendezi a velük szemben több hónapja fennálló tartozásokat. A bojkottfenyegetés részeként a játékosok az elnök és embereinek lemondását is követelték. A 2011-ben még a Primera Divisiónban szereplő egyesület évek óta a csőd szélén áll. 
    A santanderiek már januárban is jelezték elégedetlenségüket: az Almeríával vívott nyolcaddöntős kupatalálkozó elején, a kezdő sípszó után tiltakozva állva maradtak, amíg a rivális csapat - az előzetesen megbeszélteknek megfelelően - kirúgta a labdát az oldalvonalon.
    A mostani kupapárharc első meccsét a Real Sociedad hazai pályán 3-1-re nyerte.

    A korábbi visszavágók:
    szerdán játszották:
FC Barcelona-Levante 5-1 (2-1)
    Továbbjutott: a Barcelona, kettős győzelemmel

Athletic Bilbao-Atlético Madrid 1-2 (1-0)
    Továbbjutott: az Atlético Madrid, kettős győzelemmel.

    kedden játszották:
Real Madrid-Espanyol 1-0 (1-0)
    Továbbjutott: a Real Madrid, kettős győzelemmel.

A két madridi csapat egymással játszik az elődöntőben, a fináléban lehet egy El Clasico is.

Rovatok