Index Vakbarát Hírportál

Hát persze, hogy korrupció volt a katari foci-vb-rendezés hátterében

2014. március 18., kedd 10:58

Az eddig is sejthető volt, hogy nem teljesen sportszerű eszközökkel szerezte meg Katar a 2022-es labdarúgó-világbajnokság rendezési jogát, de ezúttal pontos számokat és neveket is megismerhettünk arról, hogy mely FIFA-vezetőket, mennyivel is vesztegettek meg a rendezők – írja a brit The Telegraph.

A korábbi FIFA-alelnök Jack Warner személyesen 1,2 millió dollárt kapott egy olyan cégtől, amelyet a Katari Labdarúgó Szövetség egyik korábbi élenjárója vezet, míg Warner fiai 750 ezer dollárt kaptak ugyanettől a cégtől. További 400 ezer dollárt pedig Warner egyik alkalmazottja kapta, összességében tehát közel 2,5 millió dollár (közel 530 millió forint) kenőpénzt juttattak el a korábbi alelnöknek és társainak.

Mohamed Bin Hammam 2011-ben állítólagos ügyvédi díjakért fizetett, míg más levelek szerint egyéb professzionális szolgáltatásokért utalta át az összeget. A tranzakciót egy New York-i bankon keresztül bonyolították le, ekkor keltette fel az ügy az FBI érdeklődését, amelynek sikerült együttműködésre bírnia Warner legidősebb fiát.

Warner volt az egyike annak a 22 főnek, aki a 2018-as és 2022-es világbajnokságok helyszínéről döntött 2010-ben, könnyen lehet tehát, hogy az utalt pénz egyfajta köszönet volt a katariaktól. Az eredetileg 24 fős bizottságból két tagot már a szavazás előtt felfüggesztettek, egyikük addigra már eladta a szavazatát, míg a másik egy 1,5 millió fontos futballakadémiáért cserébe szavazott volna úgy, ahogy kérik.

A CONCACAF-ot ( Észak- és Közép-amerikai, Karibi Labdarúgó-szövetségek Konföderációja) 21 éven át vezető férfi 14 évig volt alelnök a FIFA-nál. A Konföderációnál betöltött posztjáról szintén korrupciós vádak miatt kellett lemondania, sőt abban is érintett volt Bin Hammam is, aki Sepp Blatter ellenében támogatta pénzzel Warnert.

A katari szervezőbizottság közleményben cáfolta a The Telegraph értesüléseit. „A 2022-es pályázat bizottsága maximálisan betartotta a FIFA pályázati feltételeit, és megfelelt annak etikai kódexének. A bizottságnak és az azzal kapcsolatban álló személyeknek nincs tudomása semmiféle üzleti kapcsolatról az érintett magánszemélyek kapcsán.”

A katari pályázatot már a várható extrém hőmérséklet, emberi jogi kérdések, az állítólagos rabszolgamunka és a helyi alkoholtilalom miatt is bírálták. Legkorábban 2015-ben dönthetnek arról, hogy pontosan mikor rendezik a 2022-es világbajnokságot, melyet télre szeretnének tolni a megszokott nyári időpontról. 2015-ben lesz elnökválasztás is a FIFA-ban, aminek komoly hatása lehet a 2022-es vb-re is. A hírek szerint Sepp Blatter ötödször is indulna, egy kihívója pedig biztosan lesz, Jerome Champagne személyében.

Rovatok