Index Vakbarát Hírportál

Göröcs: Törőcsik másodszor is feladta

2014. március 25., kedd 11:39

A magyar válogatott és az Újpest egykori sztárfutballistája, Törőcsik András baráti köre mindent megpróbált korábban, de „Törőt sajnos semmi sem érdekelte, mintha feladta volna” – így látja az Újpest korábbi legendája, Göröcs János az agyműtét utáni mélyaltatásból ébreszteni kezdett klasszis helyzetét.

A DIGI Sport Reggeli Start című műsorában Göröcs azt mondta: a régi focisták gyakori italproblémái a haveri környezeten múlnak. 

„Ismerem Törő baráti körét, megpróbáltak korábban mindent, a haverjai mondják róla, hogy nem érdekli semmi. Úgy fest, sajnos föladta, ez már a második eset. Nem érdekelte az a sok segítség, amit kapott. Ott kezdődött minden, amikor elvesztette a pasaréti lakását, azóta már nem ad magára, sodródik. Amikor még én voltam az edző a Megyeri úton, Montpellier-ből hazatérve nálunk edzett, elígérkezett hozzánk, aztán néhány nappal később az MTK-nál kötött ki. A focisták italproblémái mindig a haveri környezeten múlnak, én is beleestem ilyesmibe: menjünk ide-oda, fizetik a fröccsöket, villognak a híres játékossal, aztán diktálnak – ez nálunk nagyon elterjedt; aki időben észreveszi, kikerülhet ebből a körből, akinek megfelel ez az élet, beleragad” – mondta el Göröcs.

Törőcsik múlt hétfőn elcsúszott, beütötte a fejét, agyműtétet hajtottak végre rajta, azóta is altatásban van.

Rovatok