Index Vakbarát Hírportál

Kilőtte a bírót a Newcastle védője

2014. április 19., szombat 19:57

Fabricio Coloccini teljesen ártatlan megmozdulása kellemetlen végeredményt hozott, legalábbis Chris Foy játékvezető számára.

A Newcastle-Swansea meccs bírója közelről figyelte az esményeket, ahogy az argentin védő felszabadítani akart. Becsúszott, hogy valahogy elhalássza a labdát Jonjo Shelvey elől, de végül a fiatal középpályás ért oda előbb. Rábombázta a labdát a védő sípcsontjára, onnan pedig Foy arcába vágódott a lövés.

Kilőtték Chris Foyt

Ráadásul mindez rögtön az első percben történt. Elsőre úgy tűnt, Foynak nem lett komoly baja, ugyan elesett, de hamar felpattant, és Coloccini is egyből ott termett, hogy megnézze, minden rendben van-e a játékvezetővel. Ám 30 perc elteltével cserét kért, szédülés miatt, így helyette Anthony Taylor fejezte be a mérkőzést, így biztos, hogy nem bosszúból fújt be egy tizenegyest a Newcastle ellen a 92. percben. Azt Bony értékesítette, az volt a második gólja, így nyert a Swansea.

Eredmények:

Cardiff City-Stoke City 1-1 (0-1)

Aston Villa-Southampton 0-0

Newcastle United-Swansea City 1-2 (1-1)

West Ham United-Crystal Palace 0-1 (0-0)

    korábban:

Tottenham Hotspur-Fulham 3-1 (1-1)

    később:

Chelsea-Sunderland 18.30

    vasárnap:

Norwich City- FC Liverpool 13.00  

Hull City-Arsenal 15.05  

Everton-Manchester United 17.10

    hétfőn:

Manchester City-West Bromwich Albion 21.00

Rovatok