Index Vakbarát Hírportál

A DVTK-edző szerint felsőbb utasításra nem nyerhettek

2014. május 4., vasárnap 19:40

A Szombathelyi Haladás 1-1-es döntetlent játszott a Diósgyőr vendégeként vasárnap a labdarúgó OTP Bank Liga 27. fordulójában. Mind a két csapat a dobogóért küzd. 

A DVTK szerzett előnyt, de hamar jött az egyenlítés. A folytatásban már inkább a Diósgyőr akarata érvényesült, de eredménytelen volt az ekkor már gyors ellentámadásokra berendezkedő Haladás ellen. Újabb gól nem született, így maradt a döntetlen.

A meccs után viszont Tomiszlav Szivics, a DVTK edzője azt mondta, „a bíró szétfújta meccset, mindannyian tudjuk kiknek jó ez az eredmény.”

A riporter kérdésére, hogy akkor most a Videotonra és a Ferencvárosra gondol, Szivics így válaszolt: „Többet nem akarok erről beszélni, ilyenkor, amikor az ember még nem nyugodt, könnyen bele tud lendülni...de annyira látványos volt. A gólt nem adta meg, pedig gól volt, minden apróságot lefújt, és nem először tették ezt Miskolcon. Akkor mondják meg, hányadik kell lennünk és akkor nem izgulunk. Ha Gosztonyi szabálytalankodott a gólnál, akkor miért nem egyből fújta le a bíró? Ez az én kérdésem. Utána meg volt még vagy száz példa és nem először. És utána engem büntetnek...meddig fog ez menni?"

A bajnokság harmadik helyéért a Videoton és a Ferencváros küzd, mindkét csapatnak 48-48 pontja van. Ezzel a döntetlennel a Haladás 45 pontos, a DVTK 43 pontos lett. A Diósgyőr a következő héten a Ferencváros vendége lesz, a Haladás a kiesés ellen küzdő Paksot fogadja.

OTP Bank Liga, 27. forduló:

Diósgyőri VTK-Szombathelyi Haladás 1-1 (1-1)

Diósgyőr, 6000 néző, v.: Erdős

Gólszerzők: Kostic (17.), illetve Dvorschák (32.)

Piros lap: Halmosi (93.)

Sárga lap: Grumic (18.), Kostic (39.), Augusto (79.), illetve Tóth P. (18.), Halmosi (43., 93.), Guzmics (72.)

Diósgyőri VTK: Rados - Vadász, Alves, Debreceni, Husic - Gosztonyi, Egerszegi, Kostic, Barczi (Futács, a szünetben) - Bacsa (Augusto, 73.), Grumic (Marjanovic, 84.)

Szombathelyi Haladás: Rózsa - Schimmer, Guzmics, Dvorschák, Tóth P. (Devecseri, a szünetben) - Fehér Z., Iszlai - Szakály A. (Gyurján, 73.), Nagy G., Halmosi - Medgyes (Hrepka, 55.)

Az első Debrecen sima, 5-1-es győzelmet aratott a Pápa otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 27. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén, s ezzel továbbra is három ponttal vezet a második Győr előtt a tabellán.

A Debrecen uralta az első félidőt, ám támadásait egészen a hajráig nem tudta eredményesen zárni a szervezett hazai védelemmel szemben. A vendégfölény aztán a 40. percben érett góllá, a DVSC mégsem mehetett előnnyel a szünetre, miután a Pápa egy szöglet után egyenlített.

A fordulást követően gyorsan eldőlt a mérkőzés. A pápai védők óriási hibáját már az első percben góllal büntette Mihelic, majd néhány perccel később büntetőből találtak be a hajdúságiak. A pápaiak a folytatásban semmilyen veszélyt nem jelentettek a DVSC kapujára, ráadásul a meccset egy kiállítás és egy sérülés miatt kilenc emberrel fejezték be, a listavezető pedig még kétszer betalált, s megérdemelten nyert.

Lombard Pápa Termál FC - DVSC-TEVA 1-5 (1-1)

Pápa, 1500 néző, v.: Kassai

Gólszerzők: Griffiths (44.), illetve Sidibe (40., 54., a másodikat büntetőből), Mihelic (46.), Seydi (87., 89.)

Sárga lap: Nagy (51.), Struhár (61.), illetve Szakály (34.)

Piros lap: Tóth (73.)

Pápa: Szűcs - Tóth, Csizmadia, Présinger (Maric 58.), Németh - Eszlátyi (Kulcsár 78.), Struhár, Nagy, Sekour - Griffiths, Kenesei (Király 77.)

Debrecen: Novakovics - Mészáros, Máté, Brkovic, Korhut - Bódi, Mihelic (Vadnai 75.), Zsidai, Szakály - Kulcsár (Seydi 73.), Sidibe (Volas 89.)

Rovatok