Index Vakbarát Hírportál

1 pontra a bajnokságtól a City

2014. május 8., csütörtök 00:03

A Manchester City Edin Dzeko duplájának is köszönhetően magabiztosan, 4-0-ra nyert a vendég Aston Villa ellen az angol futballbajnokság 29. fordulójából elhalasztott, szerdán pótolt mérkőzésén, így egyetlen pontra került a Premier League megnyerésétől.

Manuel Pellegrini csapata a hétvégi záróforduló előtt a tabella élére állt, és ha vasárnap hazai pályán pontot szerez a West Ham United ellen, vagy ha kikap, de a második Liverpool nem nyer, akkor bajnok lesz.

A csapat hőse egyértelműen a bosnyák Dzeko, aki a legutóbbi fordulóban az Everton otthonában 3-2-re megnyert összecsapáson is kétszer volt eredményes. A negyedik gólt szerző, elefántcsontparti Yaya Touré már 20 találatnál jár a bajnokságban, ezzel a Premier League történetének második középpályása, aki eléri ezt a számot. Ez eddig csak a Chelsea-t erősítő Frank Lampardnak sikerült a 2009/10-es idényben. Lampard viszont egyértelműen támadó középpályásként szerepelt akkor, előtte, és azóta is, míg Touré jócskán védekezik is. Övé a szezon legnagyobb teljesítménye, bár az év játékosának minden fórumon a poolos Luis Suarezt jelölték.

A fantasztikus hajrát bemutató Sunderland biztosította bentmaradását azzal, hogy otthon 2-0-ra nyert a sérült Gera Zoltánt nélkülöző West Bromwich ellen. Gustavo Poyet csapata sokáig tökutolsó volt a Premier League-ben, legutóbbi négy bajnokiján zsinórban nyert - többek között a Chelsea és a Manchester United otthonában is győzni tudott - erre 2000 decembere óta nem volt példa a klub történetében.

A Sunderland sikere egyben azt is jelenti, hogy a már búcsúzott Cardiff City és Fulham mellett szinte biztos, hogy a Norwich City lesz a harmadik kieső. (MTI/Index)

    Premier League:
    A 29. fordulóból elhalasztott mérkőzés:
Manchester City-Aston Villa 4-0 (0-0)
    A 28. fordulóból elhalasztott mérkőzés:
Sunderland-West Bromwich Albion 2-0 (2-0)

    Az állás:
 1. Manchester City 37 100-37 83 pont
 2. FC Liverpool 37 99-49 81
 3. Chelsea 37 69-26 79
 4. Arsenal 37 66-41 76
 5. Everton 37 59-39 69
 6. Tottenham Hotspur 37 52-51 66
 7. Manchester United 37 63-42 63

Rovatok