Index Vakbarát Hírportál

Fél évre eltiltották a DVTK edzőjét

2014. május 22., csütörtök 14:24

Fél évre mindennemű sporttevékenységtől eltiltotta az MLSZ Tomiszlav Szivicset, a DVTK vezetőedzőjét. A csütörtöki fegyelmi tárgyaláson a diósgyőri edző elmúlt hetekben tett nyilvános kifakadásai volt a téma.

A Nemzeti Sport szerint Szivics fellebbez a döntés ellen, de vasárnap biztosan nem lehet ott az Újpest elleni Magyar Kupa-döntőn, hiszen a fellebbezés nem bír halasztó hatállyal.

A lap úgy tudja, a szerb tréner a május eleji, Haladás elleni bajnoki után tett nyilatkozata miatt bűnhődik, amikor kijelentette, hogy felsőbb utasításra nem hagyták őket nyerni, de az ítéletben alighanem igen komolyan közrejátszik az is, ahogy a Videoton ellen megnyert Ligakupa-döntőn viselkedett.

Szivics: nem hagyták, hogy nyerjünk

Emiatt egyébként az MLSZ 300 ezer forintos büntetést is kiszabott a DVTK-ra a héten.

A mérkőzés után nyilatkozatháború kezdődött a DVTK és a Videoton között, utóbbi tulajdonosa szerint Szivics provokálta őket a mérkőzésen. „Néhány perccel a vége előtt vezetőedzőjük alpári stílusban kezdte hergelni a közönséget, pörgette a feje fölött a zakóját, és „Sz...pjatok le” rigmust kiabálva fordult a Vidi kispadja felé, és ugyanezt látványos kézmozdulatokkal is kifejezte" - mondta Garancsi István. Az viszont biztos, hogy a döntő után a DVTK vezetőedzője és Jorge Mendonca, a Videoton másodedzője ordibálva vitatta meg az eseményeket.

A fegyelmi testület indoklása szerint Szivics „a nagy nyilvánosság előtt tett nyilatkozatával az MLSZ tagjainak hivatalos működésével kapcsolatban olyan tényre (azaz a mérkőzések és helyezések előre eldöntött voltára) közvetlenül utaló kifejezést használt, amely alkalmas volt arra, hogy az MLSZ működésébe vetett bizalmat megingassa, mert nyilatkozatának tartalma kétséget kizáróan az volt, hogy a bajnoki helyezések előre eldöntöttek" - olvasható az MLSZ honlapján. Az fb egyúttal jelezte, a szakemberrel szemben jelenleg is több fegyelmi eljárás van folyamatban, ezért nem látott arra lehetőséget, hogy ennél enyhébb ítéletet hozzon, vagy a büntetés végrehajtását felfüggessze.

Szivics 50 ezer forintos pénzbüntetést is kapott, egy korábbi, 200 ezer forintos büntetését késve fizette be.

A mostani szigorú büntetést előre vetítette Csányi Sándor MLSZ-elnök évértékelő beszéde a keddi közgyűlésen, melyen úgy fogalmazott, kritizálni szabad a játékvezetők teljesítményét, de a jövőben sokkal szigorúbban bünteti majd az MLSZ az olyan kijelentéseket, amelyek arra utalnak, hogy a hibák irányítottak vagy szándékosak, írja az MTI.

Rovatok