Index Vakbarát Hírportál

Bárcsak hozzánk jöttek volna: a legjobb 11, aki nem kért a brazil válogatottból

2014. május 28., szerda 22:33

Miután Luis Felipe Scolari szerint Diego Costa bizony befért volna a válogatottjába, ha a csatár nem a spanyolokat választja, érdemes megnézni, kik azok a brazil futballisták, akik úgy döntöttek, jobb lesz nekik egy másik ország keretében.

A 25 éves Mauricio Viana ugyan Sao Paulóban született, de már ifiként is a chilei Santiago Wanderersben játszott, így nem csoda, hogy végül nem Brazília, hanem Chile válogatottjában kötött ki. Nem egy húzónév, sőt egyelőre csak az U23-as csapatban szerepelt, de Brazília sem áll túl jól jelenleg kapusokkal, így nem meglepetés, hogy a kivándorolt játékos sem világszintű.

A brazil védelem közepén egyáltalán nem lehet panasz a Thiago Silva–David Luiz-kettősre, akik ráadásul ősztől már egy klubban (PSG) is játszanak, de akkor sem lennének gondban a házigazdák, ha Pepének és Marcos Gonzaleznek kellene szembeszállniuk a csatárokkal. A Real portugál védője Brazíliában született, és csak 18 évesen költözött Portugáliába, de az állampolgárság megszerzése után, 2007-ben már Cristiano Ronaldóékkal játszott.

Marcos Gonzalez Rióban született. Később visszatért a brazil Flamengo csapatába, de előtte már Chile mellett döntött, ahol 29 válogatott meccsnél jár - köztük mind a 14 selejtezőn ott volt.

A védelem két szélén viszont egyértelmű fölényben vannak a Brazilok. Rafinha és Marcelo mellett labdába sem rúghatna Matias Aguirregaray és Douglas, nem csoda, hogy mindketten más válogatottban próbáltak szerencsét - nem túl nagy sikerrel. Előbbi négyszer került be eddig az uruguayi keretbe, de a vb-re nem nevezték, míg utóbbi csak a cserepadig jutott el a hollandoknál.

A középpálya viszont a kivándorlóknál igen erős, hiszen a PSG motorjáról, Thiago Mottáról és a tavaly a Barcelonából a Bayernbe igazoló Thiago Alcantaráról is le kellett mondaniuk. Előbbi az olaszokat erősíti, a BL-ben övé volt a legtöbb passz, amíg ki nem esett a francia csapat. Ott lesz Cesare Prandelli keretében a vb-n. Alcantara ugyan nem utazik a spanyolokkal, de lehet, hogy ha nem sérül le a szezon végén, Vicente del Bosque nevezte volna.

Romulo sokoldalú ember a Veronában, a jobb szélen szinte minden poszton tud játszani, a braziloknak mégsem kellett, így Prandelli rá is lecsapott. A balon a horvátoknál játszó Sammir a legjobb, ő a Getafe futballistája, és ott van Niko Kovac bő keretében, ráadásul nem csak a szélen, hanem akár a csatárok mögött is bevethető.

A legégetőbb viszont egyértelműen Diego Costa hiánya lehet a braziloknak, hiszen Neymar és Hulk mellett nincs igazán jó csatáruk, de ha ők ketten a szélen, Costa pedig középen játszana, elképesztően erős hármast alkothatnának. Az Atlético Madrid klasszisa csak barátságos meccseken képviselte Brazíliát, majd végül a spanyol válogatott mellett döntött, velük megy a vb-re is. Egyelőre persze sérült, de ha felépül, a kezdőben lesz, és mindenki azt mondja, felépül a vb-startig.

Az ő párja elöl a korábbi arsenalos Eduardo lehetne, aki a horvátokkal utazik Brazíliába. Ő már 16 évesen Horvátországban volt, a Dinamo Zagreb után az Arsenalhoz, majd a Sahtar Donyeckbe került. 62 horvát válogatott meccsen 29 gólt szerzett, és alighanem a vb-n is szerephez jut, amíg Mario Mandzukic az eltiltását tölti majd.

A kivándorló brazilok 11-e

Viana - Aguirregaray, Pepe, Marcos Gonzalez, Douglas - Romulo, Motta, Alcantará, Sammir - Eduardo, Diego Costa

Rovatok