Index Vakbarát Hírportál

5 meccset biztosan megbundáztak a 2010-es vb előtt

2014. június 2., hétfő 11:46

A New York Times megszerezte a FIFA bundázással kapcsolatos jelentését, melyből kiderül, hogy legalább 5, de akár 15 felkészülési meccset is megbundáztak a 2010-es világbajnokság előtt.

Az ügy központjában az egyik ideig Magyarországon tanúvédelem alatt álló Wilson Perumal állt, aki saját, lefizetett bíróit szervezte be bizonyos meccsekre, hogy a bundahálózatának kedvező eredmények szülessenek.

A 44 oldalas jelentésből kiderül, hogy a nigeri játékvezető, Ibrahim Chaibou például a Dél-Afrika–Guatemala-meccs napján 100 ezer dollárt helyezett el egy bankban, majd már a 12. percben befújt egy büntetőt - egy tizenhatoson kívüli kezezésért. Az 50. percben Guatemala rúghatott tizenegyest, pedig a hazai védő mellel ért a labdába, igaz, ez kimaradt, majd hat perccel később egy újabb vitatott szituáció után fújt büntetőt - ezzel lett 4-0 Dél-Afrikának (a vége 5 lett).

A mérkőzés előtt a fogadóirodák átlaga alapján legalább 2,68 gólt vártak a meccsre, ám ez röviddel a kezdőrúgás előtt 3,48-ra emelkedett, vagyis legalább négy gólnak kellett volna születnie.

Dél-Afrika-Guatemala 5-0

A Times kiemelte, hogy bár a FIFA tudomással bírt arról, hogy a dél-afrikai szövetség tisztségviselői korrupt bírókat segítettek a megfelelő mérkőzésekre, mégsem gyanúsítottak meg bunda miatt senkit, sőt a nyomozás ellenére szinte senkivel sem vették fel még a kapcsolatot az érintett személyek közül. A szervezet biztonsági főnöke, Ralf Mutschke szerint a bunda az idei vb-n is komoly veszélyt jelent majd.

A New York Times megkeresésére Chaibou tagadta, hogy valaha manipulált volna mérkőzéseket, illetve hogy bármikor beszélt volna Wilson Perumallal, aki ráadásul konkrétumokkal szolgált a bíró korábbi lefizetéséről.

Perumal, az általa alapított Football 4U International cégen keresztül szervezte a kívánt meccsekre a bírókat, így a Dél-Afrika–Guatemala-mérkőzés mellett a Dánia–Ausztrália, az Egyesült Államok–Ausztrália, a Dél-Afrika–Dánia, a Nigéria–Dél-Korea és a Portugália–Mozambik-meccsekre is, amelyek a 2010-es vb-t megelőzték.

A FIFA jelenleg egy hatfős stábbal nyomoz a nemzetközi bundaügyek után, melyben az Interpol is segítségükre van. Ugyanakkor a brazíliai világbajnokságon minden mérkőzésen 12 biztonsági emberük lesz jelen, illetve 18 fő Zürichből segíti a munkát.

Az Europol szerint 2008- és 2011 között legalább 680 bundagyanús meccs volt világszerte.

Rovatok