Index Vakbarát Hírportál

Szalai Ádám 6 millió euróért a Hoffenheimé

2014. július 3., csütörtök 16:36

Újabb Bundesliga-csapata van Szalai Ádámnak. A magyar válogatott csatára a Mainzból szerződött a Schalkéba egy éve, ahonnan csütörtökön távozott véglegesen, miután a Hoffenheimhez írt alá. A korábbi 8 millió eurós árához képest a Falusiaknak becézett klub 6 milliót, hozzávetőlegesen 1,87 milliárd forintot fizetett.

Szalai 2004-ben, 17 évesen Újpestről igazolt a VfB Stuttgart akadémiájára, akkori klubjában a második csapatig vitte, majd 2007-ben került a Real Madrid Castillához. 2010-ben előbb kölcsön, majd végleg a Mainz szerezte meg.

Négy szezon alatt 79 Bundesliga meccset játszott, és 21 gólt szerzett. 2013-ban, a sérült Klaas-Jan Huntelaar helyére igazolta le a Schalke, ahol a korábbi eredményességét igazolva 28 meccsen hétszer talált a kapuba. A holland csatár felépülése után kiszorult a kezdőből, és az utóbbi időben sok kritika érte, így egyáltalán nem volt meglepő a klubváltása.

Új csapata legutóbb a 16. helyen végzett, így éppen csak bent maradt a Bundesligában. 2008 óta szerepelnek a legjobbak között, és a 2009-es 7. helyezés az eddigi legjobb eredményük.  

Szalait korábban az Eintracht Frankfurttal, az FC Augsburggal, a Werder Bremennel és legutóbb a Hertha BSC-vel is hírbe hozták.

Rovatok