Index Vakbarát Hírportál

Roberto Carlos magyar fia a Realba megy

2014. július 11., péntek 11:49

Októberben lesz nyolcéves az egykori remek brazil futballista, Roberto Carlos magyar kisfia. A korábbi védő egy budapesti Forma-1-es futamon ismerkedett meg a győri származású Horváth Alexandrával, a kapcsolatukból született Cristofer, írta a Délmagyar.hu.

A kisfiú édesanyjával Marbellán él, ahol focisuliban tanul, de nyaranta mindig hazajönnek, ilyenkor a zánkai brazilfoci-táborban nyaral és játszik. Ahogy a szülei elmondták, jól tanul, magyarul és spanyolul is kiválóan beszél, a szakemberek szerint látszik, hogy világbajnok az édesapja, tehetségéből sokat örökölt.

Édesanyja elmondta, hogy a Real Madrid és az Atlético, valamint a Sevilla is szívesen látná akadémiáján, így szinte biztos, hogy a futball felé indul el, és szinte biztos, hogy egy-két évre Madridba költöznek. Bár elfogult, de szerinte Cristofer nagyon tehetséges, kisfiában a brazilos mentalitás és a magyar virtus ötvöződött.

Ugyanezt támasztotta alá a zánkai focisuli vezetője, Carlos Carneiro de Moura is, aki szerint a gyereken évről évre látszik a fejlődés. Cristofernek természetesen az apja a kedvenc futballistája, de Cristiano Ronaldo és Neymar is a kedvencek között van.

Rovatok