Index Vakbarát Hírportál

Rájuk sem ismertem, ijedten játszottak

2014. július 19., szombat 23:24

Mészöly Géza, az U19-es futballválogatott szövetségi kapitánya szerint elsősorban egyéni hibákon múlt az Ausztriától elszenvedett 3-1-es vereség az Európa-bajnokság első csoportmeccsén. Néhány játékos túlzottan ijedten futballozott.

„Nagyon sajnálom, hogy megilletődve kezdtük a mérkőzést, több játékos gyengébb teljesítményt nyújtott a meccs első részében. Az egyéni hibákat rögtön kihasználta az osztrák csapat. Amikor rendeztük a sorokat, és megmutattuk volna a második félidőben, hogy ennél sokkal jobb teljesítményre vagyunk képesek, ismét egy lelki traumát kaptunk azzal, hogy a mi eladott labdánkból lett a gólt eredményező szabadrúgás. Onnantól a cseréknek is köszönhetően elindult a játékunk, és meg tudta mutatni a csapat, hogy tud futballozni. Köszönöm a közönségnek, hogy végig a csapat mellett volt. Nincs vége semminek, tudtuk, hogy a célunkat nem biztos, hogy az első meccsen el tudjuk majd érni. Le kell győzni a megilletődöttséget. Az osztrák csapatot fel tudtuk térképezni, nem leptek meg semmivel, egyszerű, de hatékony játékot játszottak, a felívelt labdáikkal azonban nem tudtunk mit kezdeni. A fordulópontokból nagyon rosszul jöttünk ki, magunknak köszönhetjük a vereséget. Ebben a csapatban sokkal több van mentálisan is, az is igaz, hogy ennyi ember előtt nem játszottak még mérkőzést. 1-2 játékosra rá sem ismertem, annyira ijedten játszott. Arról viszont nincs szó, hogy lemostak volna minket a pályáról az osztrákok" – idézi a kapitány értékelését a Csakfoci.hu.

„Ma minden úgy ment, ahogy elterveztük, persze kellett a szerencse is kellett a sikerhez, de jól játszottunk, tetszett – pláne a második gól előtt – ahogy letámadtuk a magyar csapatot. Jól feltérképeztük a magyar válogatottat, nyolc meccsét is láttuk DVD-n. Tudtuk, hogy ők játsszák a futballt, nem ívelgetnek. Vártuk a hibáikat és szerencsénkre azok jöttek is" – mondta Andreas Heraf osztrák szövetségi kapitány.

Rovatok