Index Vakbarát Hírportál

Húsz perc alatt kivégezték az U19-et

2014. július 19., szombat 20:27

A magyar U19-es válogatott 3-1-es vereséget szenvedett a hazai rendezésű Európa-bajnokság első csoportmeccsén. Fél óra kellett ahhoz, hogy egyáltalán szervezett játékot mutassanak Bobálék, de mikor domináltak, akkor sem tudták berúgni a helyzeteket.

Az U19-es kapitány Mészöly Géza mondta az osztrákokról a meccs előtt, hogy jól szervezett, agresszív letámadással élő csapat, de válogatottja jól felkészült. A meccs első harminc percéből ebből nem lehetett sokat látni, az osztrákok agresszíven letámadták a magyar védőket, és az első húsz percben két gólt is szereztek, pedig a meccs első nagy helyzete Talabér Attiláé volt, de inkább cselezett lövés helyett.

Az első gólt Hrabina Alex kapus hozta össze, – ő később is simán az ellenfélhez gurított, és a kijövetelei is saját csapatára voltak veszélyesek – a 15. percben a kilépő Valentin Grubecket döntötte fel, a bíró jogosan ítél 11-est, a büntetőt pedig Bytyqi lőtte be. Három perccel később Grubek volt erőszakos az oldalvonalnál, Bobál Dávidtól vette el a labdát, a középen érkező Martin Blutsch pedig egy bal alsó sarkos gurítással gurítással fejezte be az akciót, ezzel 2-0-ra vezetett Ausztria.

Fél óra telt el, mire a magyar válogatott leküzdötte zavarodottságát, és többször is veszélyeztetni tudták az osztrák kaput. A befejezésekkel azonban nagy gondok voltak, a 32. percben Bobál Gergely maradt üresen, a jól cselező Kalmár be is tette neki, de a csatár 8 méterről is csak kapusba rúgta a labdát, a balról érkező Farkas pedig rosszul találta el a kipattanót.. A következő percben aztán egy ívelésre érkezett jó ütemben Bobál, de fejese elkerülte a kaput.

A félidő végén még Tamás Krisztiánnak volt esélye gólt rúgatni az ellenfelével, de felszabadadításnak szánt passza az osztrákokat is meglephette.

A második félidő sem úgy kezdődött, hogy esélye legyen felzárkózni a Mészöly-csapatnak. Egy eladott labdából Grubeck került helyzetbe, szerencsére mellé lőtt, majd a 48. percben Michorl csavart el tökéletesen a sorfal mellett egy szabadrúgást. Hrabina belekapott, de a gólt már nem tudta megakadályozni.

Mészöly érezte is, hogy változatni kell a csapatán, és egyik húzása be is jött, Varga Szabolcs fejjel gyötört be egy gólt fél méterre a kaputól. Övé a gól, de a jobbszélen Farkas volt az, aki tisztára játszotta magát, és beívelt. Varga ezután is aktív maradt, többször mozgott be jó ütemben, és meglepő, de néhány percig még dominálni is tudott a válogatott, beszorultak kis időre az osztrákok. Ezekből a helyzetekből azonban nem lett gólt, így 3-1-es vereséget szenvedett első csoportmeccsén a válogatott.

A csoportban még Portugália és Izrael vár a csapatra.

Ausztria-Magyarország 3-1 (2-0)
gólszerzők: Bytyqi (15., 11-esből), Blutsch (18.), Michorl (48.), illetve Varga (60.)

a magyar csapat összeállítása: Hrabina – Talabér (Varga, a szünetben), Bobál D., Asztalos, Tamás – Németh, Nagy, Kalmár – Farkas (Balogh, 77.), Bobál G. (Mervó, 54.), Medgyes

További eredmények:
A csoport:
Portugália-Izrael 3-0 (1-0)
B csoport:
Ukrajna-Szerbia 1-1 (1-1)
Németország-Bulgária 3-0 (2-0)

Rovatok