Index Vakbarát Hírportál

C. Ronaldo-szintű lövő intézte el a magyar U19-eseket

2014. július 20., vasárnap 12:17

3-1-es vereséggel kezdte a magyar U19-es válogatott a hazai rendezésű korosztályos Eb-t, Ausztria végig uralta a mérkőzést ellenünk, ráadásul egy szabadrúgás-variációra is volt energiájuk 2-0-s vezetés mellett.

A második félidő elején Peter Michorl, az Austria Wien középpályása próbálkozhatott nem sokkal a tizenhatoson kívülről, a trükkös variáció pedig meg is lepte Mészöly Géza csapatát. A kombinációról az osztrákok szövetségi kapitánya, Andreas Heraf elárulta a Nemzeti Sportnak, hogy ő maga találta ki azt, bár más osztrák edzőtől is látta már.

„Egy nap kipróbáltuk, de az első esetnél saját játékosunkat találtuk el, aki kidőlt mint egy zsák. Aztán egyre jobbak és jobbak lettünk ebben, azt hiszem, már három gólt szereztünk így” – mondta az újságnak, de azt is elárulta, hogy nem szokták túlzottan gyakorolni, mert a játékosai anélkül is tudják, mit kell csinálniuk. „A szabadot elvégző játékosnak pedig kiváló rúgótechnikája van, mint Cristiano Ronaldónak. Csak el kell találnia a célpontot, a letérdelő játékosok pedig ebben segítenek neki – természetesen azzal, hogy az ellenfél kapusa nem látja így a labdát” - fejtette ki Heraf.

A magyar válogatott legközelebb kedden játszik, amikor azzal a portugáliával találkozik, amely a nyitómeccsén 3-0-ra verte Izraelt.

Rovatok