Index Vakbarát Hírportál

Gyenge játékkal elfogadható eredmény

2014. július 22., kedd 22:40

Jobb helyzetkihasználással ötöt is lőhetett volna a bő félórát emberelőnyben játszó Debrecen az északír, félprofi Cliftonville-nek. Végül kettő jött össze a Bajnokok Ligájában. A fehérorosz BATE győzelem nélkül, idegenbeli 1-1-es döntetlennel verte ki az albán Skenderbeut, velük kell játszani a jövő héten.

A Bajnokok Ligája második selejtezőjének első meccsén a Cliftonville játékosai nem bírták a hajrát, mert mégiscsak félprofi csapatról van szó, és a munka után nem tudtak annyit edzeni, hogy végig képesek legyenek a maximális koncentrációra. (Erővel úgy tűnt, hogy bírják.)

Gól nélkül még így is ki tudták húzni Belfastban, mert sem Sidibe, sem Seydi nem összpontosított eléggé, amikor nagy helyzetbe került.

A Debrecen hazai pályán nagyon megnyomta a meccs elejét, mert pontosan tudták: az első gólig lesz nehéz.

Erre az első gólra azonban 55 percet kellett várni, mert az első félidőben Korhut betörése után a kapus nagy bravúrral tolta ki a labdát, majd Korhut beadása után Volas a kapufára fejelt nagy helyzetben. Mihelic szabadrúgása kevéssel ment mellé, ezt is azért ítélte meg a játékvezető, mert a védőt megrúgták. Azt azonban a szerb bíró, Vlado Godjovic nem vette észre, hogy a tizenhatoson belül egy másik előretörésnél megrúgták, nem adott érte büntetőt.

A felsorolás jól érzékeltette, Korhut szinte valamennyi veszélyes helyzetben benne volt - Varga 32 méteres bombája volt még figyelemre méltó -, vagyis aktív volt a csapat baloldala, és Kondás Elemér érezte, a védőnek is előre kell húzódnia, hogy a szívós védekezést valahogy megtörje.

A gól azonban nem egy tudatos támadás, hanem egy előrevágott labda után született meg, Volas ugyanis lefutotta a védőjét, McGovern pedig 19 méterre a kaputól lerántotta. A jogos kiállítás után Mihelic lőtt jobbal védhetetlenül a jobb sarokba.

Volas pár perc múlva ismét lefutotta a középső védőket - ez is egy előrevágott labda volt -, de 7 méterről nem tudta eltenni a labdát a kifutó kapus mellett.

A szlovén csatár két méterről sem tudta a kapuba juttatni a labdát, igaz, Devlin kapus beleért az ívelésbe, ezért nem volt tökéletes ziccer, mindenesetre viccesen csetlett-botlott a labda körül.

Az északírek nem sokat mutattak, de az agresszív letámadásuk többször zavarba hozta a lassan és ritmus nélkül mozgó Szakályt vagy Vargát még a Loki térfelén, azokból pedig viszonylag gyors támadásokat vezettek, de jelentős helyzetet nem tudtak kialakítani. Az egyetlen veszélyes lövésük is a magyar védők ügyetlenkedéséből jött, de a csavarás mellément.

A 78. percben nagyon nem tetszett a hazai közönségnek, hogy az emberhátrányban lévő Cliftonville zavartalanul adogat, és próbál támadást szövögetni.

Mintha az elégedetlenkedő kórus ébresztette volna fel a Lokit, Korhut megint elfutott a szélen, középre tette, Sidibe egy védővel a nyakán négy méterről begyötörte a kapuba a labdát.

Két perccel a vége előtt Tisza elvitte a labdát Devlin kapus mellett, de befejezni nem tudta az akciót, passzolni akart. Amikor viszont ő várt egy passzt, Volas nem tette ki neki, pedig teljesen üresen állt a jobb oldalon, a csatár ehelyett belebikázta a labdát az egyetlen védőbe.

A jövő héten a fehérorosz BATE jön, amelyik most gyengébbnek látszik, mint két éve, amikor kiütötte a Lokit, és amikor a BL-ben megverte a Bayern Münchent is. Egy hét alatt a kapu előtt sokkal jobban és élesebben kell mozogniuk a csatároknak, mert ennyi kihagyott helyzet már csak egy félprofi csapat ellen fér bele.

Feltétlen érdeme ugyanakkor a Debrecennek, hogy nem kapott gólt, és megvolt a tervük, mit szeretnének játszani.

Debreceni VSC-Cliftonville (északír) 2-0 (0-0)
  Debrecen, 11 000 néző, v.: Glodjovic (szerb)
    gólok: Mihelic (55.), Sidibe (79.)
    sárga lap: Mészáros (43.), illetve Flynn (34.), Devlin (45.)
    piros lap: McGovern (54.)
    Továbbjutott: a Debrecen, 2-0-ás összesítéssel.
    Debreceni VSC:  Novakovic - Jovanovic, Máté P., Mészáros N., Korhut - Bódi (Zsidai 80.), Mihelic, Varga J., Szakály (Vadnai 72.) - Sidibe (Tisza 83.), Volas 
    Cliftonville:  Devlin - Cosgrove (Smyth 56.), Flynn, McGovern, Seydak - Curran, Catney (Caldwell 81.), Scannell, Johnston, Donnelly - Garrett (Winchester 62.)  

Rovatok