Index Vakbarát Hírportál

Dunga lett az új brazil futballkapitány

2014. július 22., kedd 16:21

Dunga lett a brazil futballválogatott új kapitánya. A brazil futballszövetség kedden jelentette be, hogy az 50 éves szakembert nevezik ki a távozó Luiz Felipe Scolari helyére.

Dunga korábban, 2006 és 2010 között már vezette a csapatot, 60 meccsből 42-szer győzött, 2007-ben Copa Américát, 2009-ben Konföderációs Kupát nyert, a 2010-es vb-n a legjobb nyolc között esett ki csapatával Hollandiával szemben.

Dunga 1994-ben a világbajnok brazil válogatott csapatkapitánya volt, egy évet leszámítva a brazil szövetség alkalmazásában állt, az U23-as válogatottat is irányította, 2013-ban az Internacional edzője volt. Augusztusban mutatkozik be, egy nemzetközi tornán Kolumbia és Ecuador lesz az ellenfél.

Rovatok