Index Vakbarát Hírportál

A magyar futball jövője bizonyított

2014. július 23., szerda 11:07

Nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy a jelenlegi U19-es válogatott legnagyobb tehetsége a Haladástól 2011-ben a Milanhoz szerződő balhátvéd, Tamás Krisztián. Ha csak azt nézzük, hogy 16 évesen már felkeltette az olasz klub érdeklődését, 17 évesen pedig bekerült a legfelső utánpótlás-csapatukba, a Primaverába, nehezen vitatható a tudása, ám az alapján, amit az U19-es Eb eddigi két mérkőzésén mutatott, messze elmarad a Milan szintjétől.

Az osztrákok elleni első, 3-1-re elvesztett mérkőzésen a második gólnál nem sokat segített a sarokba beszorított Bobál Dávidnak, állva várta tőle a labdát, majd amikor Valentin Grubeck szerelte a Honvéd védőjét, a kocogásnál is lassabb tempóban követte emberét, a későbbi gólszerző Markus Blutsch-ot, a végére pedig meg is állt, ahelyett, hogy megküzdött volna a labdáért.

Tamás Krisztián Ausztria ellen

Kedden, a portugálok ellen viszont ennél is komikusabb jelenettel járult hozzá az ellenfél második góljához. A rettenetesen felázott, helyenként komoly tócsákkal tarkított felcsúti pályával nem bírt el Tamás, akinek egy egyszerű felszabadítás helyett úgy sikerült seggen, majd háton elcsúsznia a labda mellett, hogy ahhoz egyáltalán nem is ért hozzá, ezzel Rodriguesre maradt a labda, aki a kapuból kilépő Székely György mellett gólpasszt adott Silvának.

Portugal vs Hungary (6-1)

Nem volt reális a hat

A két mérkőzés után Tamás lesújtó véleménnyel volt saját teljesítményéről. Az nsotv-nek azt mondta, biztosan nem fog aludni a találkozó után, de a 6-1-es vereséget nem tartja reálisnak, mert sok egyéni hibából kaptunk gólt, valamint a védelem sem volt olyan szervezett, mint amilyennek lennie kellett volna.

Tamást Mészöly Géza szövetségi kapitány is kiemelte, többször rá kellett szólnia a védőre, hogy ne menjen annyira előre, de ezt a Milan hátvédje nem tartotta be. „Ilyen teljesítmény után szégyellem magam, én nem játszatnám magam Izrael ellen, de ha lehetőséget kapok, biztos, hogy más mentalitással fogok játszani” – összegzett Tamás.

Pedig az Eb előtt, június végé még arról lehetett olvasni, hogy Filippo Inzaghi, a Milan vezetőedzője a felnőttek között is számít Tamásra. Az utánpótlássport.hu-nak azt nyilatkozta, Inzaghi jó véleménnyel van róla. „Többször is kijelentette már, hogy a Serie A-ba való játékos vagyok, készen állok a felnőtt futballra. Mindig segít abban, hogyan tudnék továbbfejlődni. Az egész csapat arra épült egyébként, hogy mi, szélső védők feljártunk támadni úgy, hogy közben hátul is megoldottuk a feladatunkat. Ehhez én rengeteget tudok futni, és gyors is vagyok. Ezeket a képességeimet mindig is kivételesnek tartotta” – idézte az olasz edzőt a játékos.

Azóta négy másodosztályú olasz csapat is érdeklődött iránta, a Latina, a Bari, a Carese a Crotone is kölcsönvenné a fiatal magyar védőt.

Hogy az Eb-n mutatott teljesítménye változtat-e bármit a Milan elképzelésein, azt nem tudni, az viszont mindenképpen aggasztó, hogy egy ilyen szintű klubhoz került és náluk nevelkedett játékos egy nemzetközi tornán sorra hibákat követ el döntő fontosságú szituációban. Hiszen ha a Milanig eljutott védőink sem állják meg a helyüket, mit várjon az ember a friss auditáláson borzasztóan gyengére minősített hazai akadémiák legjobbjaitól?

Hát, valami ilyesmit.

Gelson Martins szólója, U19 Eb

Rovatok