Index Vakbarát Hírportál

Bajner tökéletes csavarással adta el magát

2014. július 31., csütörtök 20:22

Az Ipswich Town tavaly a kilencedik lett az angol másodosztályban, az utolsó négy fordulóban csak egyszer tudott nyerni, így nem volt esélye, hogy a hatodik, még osztályozós pozíciót elérje.

A csapat erősíteni akart, Bajner Bálintot megnézték próbajátékon, az ír Mick McCarthyt pedig meggyőzte a Southendnek lőtt 18 méteres góljával.

Bajner csavarása

Emellett nyilván a mezőnymunkája is tetszett a szakembernek, hiszen Bajner jól fejel, 193 centi magas, hatékonyan meg tudja tartani a labdákat. A magyar center egy plusz egy éves szerződést kapott.

McCarthy volt ír szövetségi kapitány, a Sunderlandnél és a Wolverhamptonnál pedig angol élvonalbeli tapasztalatot is szerzett.

„Volt pár napom, hogy megmutassam magam, szerencsére minden jól sikerült, gólt lőttem, gólpasszt adtam. Gyorsan megkedveltem itt mindenkit. Nekem a szurkolók a legfontosabbak, és Európa legkeményebb bajnokságában, az angol kettőben remélem még sokszor ünnepelhetek velük" – mondta Bajner.

Az Ipswich a jövő vasárnap hazai pályán kezdi a bajnokságot, az élvonalból kieső Fulham lesz az első ellenfele.

Bajner egy meccset kapott a 2013-ban BL-döntős Dortmundban, Jürgen Klopp bízott benne, ezért választotta ki őt az olasz hatodosztályból.

Rovatok