Index Vakbarát Hírportál

Majmozott, leköpött, azért dobtam meg

2014. július 31., csütörtök 16:14

Pepe szemében én nem vagyok ember: ­Keita rasszizmussal vádolja a portugál védőt.

Már a meccs előtt botrány volt a Bajnokok Tornáján, a Roma-Real Madrid meccsen. A korábbi Barcelona-középpályás Seydou Keita Keita nem fogott kezet Pepével, majd később egy palack vízzel is megdobta a portugált.

Az összetűzés után Keita arról beszélt, hogy Pepe rasszista szavakkal sértegette, amikor még a Barcelonában játszott:

1. Majomnak nevezett egy Madrid­-Barca alatt,

2. én nem fogtam vele kezet,

3. leköpött, én ezért hozzávágtam egy palack vizet, elnézést a viselkedésemért

írta pontokba foglalva a Twitteren.

Később az RF1 televíziós csatornának adott interjújában a 34 éves mali válogatott játékos elmondta, már előre eldöntötte, nem fog kezet a portugállal, azt, hogy hozzávágta Pepéhez a palackot, csak a köpés provokálta ki.

Seydou Keita refuses to shake hand with Pepe

„Mikor a Barcelonában játszottam, Pepe "macacónak" azaz majomnak nevezett, most
leköpött. Ez egy hitvány alak, gondoltam magamban. Akkor erről nem beszéltem, mert
úgy gondoltam, semmi értelme. De ez az, amiért nem fogtam vele kezet. A szándékomat
korábban már elmondtam a csapattársamnak, Mehidi Benitának. Mindenkivel kezet fogtam, kivéve őt. Hirtelen megjelent mögöttem és leköpött, ekkor  hozzávágtam egy üveg vizet. A csapattársai látták, megpróbáltak megütni. Igaz, hogy ezzel rossz fényben tüntetem fel magam, sajnálom. De szerencsére futballpályán voltunk, és ott elfogadhatatlan, hogy egy férfi leköpje a másikat."

„Nem tudom, miért kellett volna kezet fognom vele, amikor a szemében nem vagyok emberi lény. Nem akarok olyan emberrel beszélni, aki nem tart embernek. A viselkedése elfogadhatatlan. Ahelyett, hogy azt kérdezik, miért nem fogtam vele kezet, azzal foglalkozzanak, hogy leköpött. Nem mondom, hogy én tökéletes vagyok. Mint mindenkinek, nekem is vannak hibáim, de én tisztelem az embereket. "

Keita egyébként nem gondolja, hogy a rasszizmus a futball népbetegsége. „Nem szeretnék általánosítani. Afrikai vagyok, hosszú ideje játszom Európában és gyakran találkozom csodálatos emberekkel. Időről­ időre vannak néhányan, akik csúnyán viselkednek, nehéz elviselni az ilyen magatartást. Nekem túl sok, ha valaki arra használja a focit, hogy azt mondjon és csináljon, amit akar. De ez csak egy kisebbség, nem akarok általánosítani."

Banánevőnek nevezte őket

Hét közben újabb rasszista megnyilvánulás került a címlapokra az olasz futballban. A FIFA ugyanis nyomozást indított az olasz futballszövetség alelnökével, Carlo Tavecchióval szemben, aki a vád szerint banánevőnek nevezte a Serie A fiatal afirikai játékosait.

Rovatok